Rövidpályás gyorskorcsolya-vb – Liu Shaoang történelmi aranyérmet nyert 1500 méteren

Liu Shaoang

Az összetettben címvédő Liu Shaoang szombaton aranyérmet szerzett 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán, ezen a távon ez az első magyar diadal. A leghosszabb táv női döntőjében Jászapáti Petra volt érdekelt, ő a nyolcadik helyen végzett.

A Ferencváros 24 éves versenyzője rendkívül magabiztos teljesítménnyel lett első a leggyengébbnek tartott távján, amelyen eddig egy ezüstérme volt vb-n, még 2016-ból.

A kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang, aki eddig mind a hét futamát megnyerte a kanadai városban, pályafutása harmadik vb-aranyát gyűjtötte be, miután tavaly 500 méteren és összetettben nem talált legyőzőre.

Liu Shaoang ugyanolyan könnyedén vette az elődöntős futamát, mint pénteken a selejtezőket. Nagyon kényelmes tempóban az ötödik helyen korcsolyázott, és úgy jött fel harmadikra, hogy előznie sem kellett, mert egy riválisa kicsúszott, egy másik pedig megbotlott. Onnan pedig már érvényesítette nagyobb sebességét és tudását, így két manőverrel könnyedén állt az élre.

A hétfős finálé elején a középmezőnyben helyezkedett, az olasz Luca Spechenhauser kicsúszásával negyedikként haladt szorosan tapadva az élmezőnyre. Amikor tempót váltott, arra nem volt válasza senkinek: Liu Shaoang egy kör alatt mindenkit körbekorcsolyázott, így elképesztő magabiztossággal győzött a leggyengébb számában, melyen 2020-ban azért Európa-bajnok volt.

A selejtezőben kiesett két magyar fiatal közül Jászapáti Péter 24., míg Nógrádi Bence 28. lett.

Jászapáti Petra az utolsó, harmadik elődöntőben szerepelt, melyben okos, taktikus versenyzéssel győzött, miután a belga Hanne Desmet az élről két ellenfelét is elsodorta. A mezőny végén korcsolyázó szegedi versenyző ezt észlelve nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a bukást követően, így három ellenfelét megelőzve állt élre. A dél-koreai Sim Szuk Hit és a holland Xandra Velzeboert is továbbjuttatták a fináléba, amelyben így nyolcan szerepeltek.

A döntőben is utolsóként tempózott a vegyesváltóval olimpiai bronzérmes magyar sportoló, de ezúttal akkor sem tudott előre törni, amikor a futam utolsó harmadában bekövetkezett az iramváltás, ennek nyomán a nyolcadik helyen zárt. A győzelmet a táv kétszeres ötkarikás bajnoka, a dél-koreai Csoj Min Dzsong szerezte meg hatalmas fölénnyel, ugyanis az utolsó körökben mindenkitől el tudott szakadni. A 23 éves Csoj 13. vb-aranyát nyerte, ezen a távon harmadszor diadalmaskodott. A pénteki selejtezőben búcsúzó másik magyar versenyző, Kónya Zsófia 30. lett.

Szombaton még az 500 méter küzdelmeit, valamint az 5000 méteres férfi és a 3000 méteres női váltó elődöntőit rendezik, vasárnap pedig az 1000 méter csatározásainak folytatására, a szuperdöntőkre és a staféták fináléira kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?