Rossi csapata mentális fejlődését dicsérte

Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban azt emelte ki a Szerbia vendégeként aratott 2–1-es Eb-selejtezős győzelmet követően, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hatalmas fejlődésen ment keresztül mentális szempontból.

„Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, hátrányban is tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, sikerült is fordítani és megérdemelten vezettünk a szünetben. De Belgrádban meg kell szenvedni a sikerért, ami a szerb csapat erejéből következik. És bizony sokat szenvedtünk. A második félidőben szívvel játszottunk, és hálásak lehetünk Dibusznak a nagyszerű védéseiért” – értékelt az olasz szakember.

Az 59. születésnapját szombaton ünneplő szakvezető külön kiemelte Nego Loicot és Nagy Ádámot, akik szerepeltetését márciusban és júniusban sok kritika érte, viszont most ismét bizonyították, hogy erősségei a válogatottnak, mert mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

„Hihetetlen, hogy milyen fejlődésen mentünk keresztül mentális szempontból. Öt éve, a kinevezésemkor magam sem gondoltam volna, hogy ilyen elképesztő önbizalom jellemzi majd a csapatot. Nem emlékszem egyetlen meccsre sem, még vereség esetén sem, amikor ne harcoltunk volna” – reagált arra Rossi, hogy hátrányból három perc alatt fordított a nemzeti együttes.

Rossi a második találatot összehozó két belső védő kapcsán – Lang Ádám adott gólpasszt Willi Orbánnak – azon viccelődött, hogy talán vasárnap a csehek elleni barátságos mérkőzésen kipróbálja őket csatárként. A hajrában becserélt újonc Kata Mihályt illetően pedig arról beszélt, sose fél kockázatot vállalni. Úgy vélte, Katának megvan a tehetsége, ahogy a többi kerettagnak is, így nem félt bedobni a mélyvízbe Belgrádban sem ilyen kiélezett szituációban.

„Jól kezdtünk, de a magyaroknak rövid idő alatt sikerült fordítaniuk. Összességében az első 45 perc a magyaroké volt, mert nem volt elég mozgékony a csapatunk. A másodikban viszont elég domináns játékot tudtunk felvonultatni, de nem sikerült gólt szerezni. Néha a szerencsén is múlik az eredmény, ma nem nekünk pattantak jól a labdák, ennek fényében nem tragédia, ami történt” – mondta a szerb szövetségi kapitány, Dragan Stojkovic, aki gratulált Marco Rossi együttesének, egyúttal maga is kiemelte Dibusz Dénes fantasztikus védéseit a második félidő elején.

A belgrádi sikerrel a magyar csapat három ponttal elhúzott a riválistól, a harmadik helyezett Montenegró előtt pedig már öt pont az előnye féltávnál. Az ötösből az első kettő jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra.

A magyarok vasárnap 18 órától a cseheket fogadják barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában, míg az Eb-selejtezőt október 14-én éppen a szerbek ellen folytatják otthon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?