Rosberg szerint a saját kezében van a sorsa

Austin |

<p>A Forma-1-es világbajnoki pontversenyben a brit Lewis Hamiltontól 17 ponttal lemaradva második Nico Rosberg, a konstruktőrök között már vb-győztes Mercedes német pilótája úgy véli, saját kezében van a sorsa az összetett győzelmet illetően.</p>

A 29 éves versenyző a július 20-ai Német Nagydíj óta nem nyert futamot, bár Belgiumban, Olaszországban, Japánban és Oroszországban is második volt, csapattársa, a 2008-ban világbajnok Hamilton sorozatban négyszer győzött, így előnyre tett szert Rosberggel szemben.     "A helyzet most már valamivel könnyebb, a konstruktőri pontversenyre nem kell koncentrálni, már csak az egyéni vb-címért versenyzünk, ezért erre fogok összpontosítani, ezért fogok harcolni" - mondta Rosberg a hétvégi Egyesült Államok Nagydíja helyszínén, a texasi Austinban.    A német pilóta arról is beszélt, nem tartja jónak azt, hogy az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon dupla pontokért versenyez majd a mezőny, és ezzel egyetértett csapattársa is. Ugyanakkor mindketten azt mondták az amerikai versenyhétvégét megelőző sajtótájékoztatón, hogy egyelőre nem foglalkoznak a szezonzáróval, most csak az aktuális feladatukra koncentrálnak.    Az Egyesült Államok Nagydíja után a jövő hétvégén Brazíliába utazik a Forma-1, az abu-dzabi futamra pedig november 23-án kerül sor.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?