Ronaldo bocsánatot kért kirohanásáért

Cristiano Ronaldo k

Bocsánatot kért az egyik szurkoló elleni kirohanásáért Cristiano Ronaldo, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United ötszörös aranylabdás portugál sztárja.

A 37 éves futballista az Everton otthonában szombaton elszenvedett 1–0-s vereség után – a közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint – kiütötte az egyik drukker kezéből a mobiltelefont, miközben dühösen levonult a pályáról.

„Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért, és ha lehetséges, meghívni az érintett szurkolót az egyik mérkőzésünkre az Old Trafford Stadionba” – írta Instagram-oldalán Ronaldo, aki úgy fogalmazott: azzal, hogy elnézést kér, „a sport szellemiségét és a sportszerűséget” akarja képviselni.

Az esetet a Manchester United kivizsgálja.

Az MU egyelőre hetedik a Premier League tabelláján, hat ponttal lemaradva a negyedik, még Bajnokok Ligája-indulást érő helyen álló Tottenham Hotspurtől.

A kiesés elkerüléséért küzdő Everton számára fontos volt a szombati győzelem, ezzel ugyanis a liverpooli csapat a 17., még élvonalban maradást érő pozícióba lépett elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?