Román légiós Bacsfán

Ma és holnap rendezik a II. labdarúgóliga 8. fordulójának mérkőzéseit. Nagy érdeklődés előzi meg a vágsellyeiek bacsfai vendégjátékát. Gondban van Jozef Obert, a csallóköziek edzője, mert eltiltás miatt nem számíthat Puchner, Albert Tamás és Miklas játékára, Klatt pedig sérülés miatt nem léphet pályára.

Ma és holnap rendezik a II. labdarúgóliga 8. fordulójának mérkőzéseit. Nagy érdeklődés előzi meg a vágsellyeiek bacsfai vendégjátékát. Gondban van Jozef Obert, a csallóköziek edzője, mert eltiltás miatt nem számíthat Puchner, Albert Tamás és Miklas játékára, Klatt pedig sérülés miatt nem léphet pályára. „Nehéz lesz a kulcsembereket pótolnunk, de remélem, tartalékosan is begyűjtjük a három pontot. A hét közben két légióssal, a 29 éves cseh csatárral, Jiří Vávrával (korábban a Liberecben, a Slaviában és a Žižkovban futballozott) és a 21 esztendős román középpályással, Alin Miclóssal erősítettünk. Remélem, lényegesen jobban beválnak, mint a bolgár Hrisztov, aki tegnap menesztettünk. Eddig főleg odahaza adósak voltunk szurkolóinknak, jó játékkal és gólokkal akarjuk visszahódítani őket” – mondta lapunknak Albert Gyula, a bacsfaiak klubelnöke.

Bizakodva készülnek a mátyusföldiek is, akik az utóbbi két idegenbeli mérkőzésükön 4 pontot szereztek (Lapáš 3:2, Michalovce 1:1). „Eddig Bacsfán nem termett babér számunkra, legutóbb a 94. percben kapott góllal kaptunk ki. Legfőbb ideje, hogy megtörjön a jég, nem jövünk haza üres kézzel” – jelentette ki Takács Tibor, a vágsellyeiek alelnöke.

A MŰSOR – szombat, 16.00: Báč–Šaľa (Jv.: Mriglot), Trebišov– Lapáš (Chmura), Podbrezová–Rapid Bratislava (Šipoš), Ličartovce– Nitra (Minárčik), Prešov–Michalovce (Straka), Prievidza–Senec (Michlian). Vasárnap, 10.30: Zlaté Moravce–Slovan (P. Hrčka), Kremnička–DAC (Kakaščík). (sz. z.)

A bajnokság állása

1. Nitra 7 5 1 1 16:4 16

2. Slovan 7 4 2 1 9:3 14

3. Michalovce 4 1 2 11:8 13

4. Ličartovce 7 3 3 1 11:5 12

5. Podbrezová 7 3 3 1 8:3 12

6. Senec 7 3 2 2 11:9 11

7. Prievidza 7 3 2 2 10:10 11

8. Zl. Moravce 7 3 1 3 8:8 10

9. Šaľa 7 3 1 3 8:10 10

10. DAC 7 3 1 3 5:7 10

11. Báč 7 2 2 3 8:8 8

12. Kremnička 7 2 1 4 6:13 7

13. Prešov 7 1 3 3 9:12 6

14. V. Lapáš 7 1 2 4 9:14 5

15. Rapid 7 1 2 4 11:18 5

16. Trebišov 7 1 1 5 7:15 4

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?