Rómában az olimpiai láng

Róma/Log Beach, Budapest. Hétfőn az 1960-as játékok helyszínére, Rómába érkezett az olimpiai láng, amelyet több mint 120-an visznek körbe egy 48 km-es útvonalon. Második lett a magyar női vízilabda-válogatott a Világligában, magyar szörföző is indul Athénban.

A rúdugró Jelena Iszinbajeva 487 centiméterre javította saját világcsúcsát Gatesheadben, a vasárnapi atlétikai Szuper Grand Prix-versenyen. Az orosz atlétanő egy centivel toldotta meg budapesti teljesítményét, s Athénban is győzelemre törhet. TASR/AFP-felvételMegálló az olasz fővárosban

Rómában a fáklya – amely Spanyolországból érkezett a Leonardo Da Vinci repülőtérre – az Olimpiai stadiontól indult útjára, és érintette az olasz főváros történelmi nevezetességeit. A váltóban szerephez jutott többek között Alessandra Sensini, a 2000-es sydneyi játékok szörfös bajnoka, illetve Davide Tizzano kétszeres olimpiai bajnok evezős.

Másodikok a Világligában

A magyar női vízilabda-válogatott kikapott a házigazda Egyesült Államok csapatától az első alkalommal kiírt, 126 ezer amerikai dollár összdíjazású Világliga dön-tőjében, így a második helyen végzett a Long Beach-i tornán. Az ezüstéremért 30 ezer dollárt kapott Faragó Tamás csapata. A döntő-ben: Egyesült Államok–Magyarország 8:8 – büntetőkkel 4:2, a magyar góldobók: Drávucz 3, Pelle, Primász 2-2, Stieber 1

Faragó Tamás szövetségi kapitány: „Az amerikaiaknak több szerencséjük volt. Egyébként a büntetődobásos módi valami egészen különleges a vízilabdában, jómagam mégis inkább a hosszabbítást pártolom.”

Guy Baker, az Egyesült Államok válogatottjának szakvezetője: „Úgy gondolom, hogy ma este a szurkolók egy valóban rendkívül élvezetes meccset láthattak. A magyaroknak fantasztikus csapatuk van.”

A most első alkalommal kiírt női Világligában a harmadik helyen Olaszország végzett, negyedik Oroszország. A helyosztók eredményei: a 3. helyért: Olaszország–Oroszország 10:10 – büntetőkkel: 5:4, az 5. helyért: Kanada–Görögország 6:5, a 7. helyért: Ausztrália–Kazahsztán 9:2.

A FINA, a nemzetközi szövetség a női Világliga nyolc, általa meghívott – egyébként kivétel nélkül az athéni olimpián is szereplő – résztvevőjét összesen 126 ezer amerikai dollárral jutalmazta a Long Beach-i fellépésért.

Győrbíró megy Athénba

Győrbíró Lívia képviselheti női szörfben a magyar színeket Athénban, miután a kieli vitorlásversenyen is megelőzte Detre Dianát. Az ötkarikás hajóosztályok egyik legnagyobb regattáján a szintén olimpiai induló Hajdu Balázs finn dingiben hatodik lett.

Győrbíró Lívia és Detre Diana esetében, miután – az ezúttal nem induló Gádorfalvi Lucával együtt – kvótát érő helyen végeztek a törökországi világbajnokságon, Kiel válogatónak számított. Detrének nyolc hellyel kellett volna megelőznie riválisát az athéni részvételhez, ám ezúttal is a szülés után visszatért Győrbíró bizonyult jobbnak, 22. lett. Detre a 25. helyen zárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?