Roland Garros – Swiatek másodszor bajnok

Iga Swiatek

A világelső Iga Swiatek nyerte meg a női egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben könnyedén legyőzte az amerikai Coco Gauffot.

Az esélyek egyértelműen a 2020-as győztes lengyel kiválóság mellett szóltak, a tavaly a negyeddöntőig jutó játékos ugyanis már 34 mérkőzés óta veretlen volt a szombati döntő előtt, és ez a sikersorozata 2000 óta a második leghosszabb volt a nők között. Az elődöntőben az amerikai Serena Williamset érte be, és az évezredben már csak Venus Williams állt jobban nála 35-tel. Az abszolút rekord Martina Navratilova nevéhez fűződik, aki 1984-ben 74 meccset nyert megszakítás nélkül.

A kedd óta 21 esztendős varsói sportoló sorozatban a hatodik trófeájára hajtott, 8-1-es mérleggel büszkélkedhetett eddigi döntőiben, és három éve nem vesztett szettet egy verseny végjátékában. Az idei Garroson eddig csupán egyetlen játszmát bukott el.    

A világranglistán 23. kihívó – aki Coriként született, de beceneve után a WTA nyilvántartásában is már Coco szerepel – első Grand Slam-fináléjára készült. A 18 éves atlantai teniszező a legfiatalabb párizsi döntős volt Kim Clijsters 2001-es menetelése óta. Gauff már megízlelhette a siker ízét a Garroson, 2018-ban ugyanis junior bajnok lett.

A WTA honlapján Navratilova előzetesen úgy vélekedett, hogy mivel Swiatek „megeszi reggelire” a lassú második adogatásokat, Gauffnak sok első szervát kell beütnie, és a másodikoknál is törekednie kell a nagy sebességre. Emellett a legendás játékos agresszivitásra és a játék gyorsítására buzdította honfitársát.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, Swiatek 2–0-ra vezetett kettejük párharcában, miután tavaly a római salakon és idén márciusban Miamiban sem vesztett szettet Gauff ellen – majd mindkét alkalommal megnyerte a tornát. A lengyel csak összesen 18 bréklabdát engedélyezett ellenfeleinek az idei Garroson, míg az amerikai 48-szor került szorult helyzetbe adogatóként. Gauff 33 kettős hibája mellett Swiatek neve mellett mindössze 5 szerepelt.

A szombati összecsapást idegesen kezdte az amerikai, rögtön elbukta a szerváját, Swiatek pedig a hatodik bréklabdáját kihasználva hamarosan ismét elvette a sokat rontó Gauff adogatását (3:0). A dupla brék után két labdára volt az 5:0-tól, de a Floridában élő tinédzser hozta a szerváját, ám 32 perc elteltével végül simán elvesztette első szettjét az idei Garroson.

A folytatásban Swiatek váratlanul elkezdett rontani, elvesztette az adogatását (0:2), ám összeszedte magát, ellenfele is „segített” néhány rontott ütéssel, és a lengyel kisvártatva 4:2-re fordított. Swiatek lendületben maradt, hihetetlen nyerőket ütött, és 1 óra 8 perc után lezárta a finálét.    

Az immár 35 meccs óra veretlen Swiatek karrierje kilencedik trófeája, a Suzanne Lenglen Kupa mellé 2,2 millió eurót kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?