Roland Garros – Fucsovics a harmadik fordulóban

Fucsovics Márton

Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba csütörtökön a francia nyílt teniszbajnokságon, miután három szettben nyert a spanyol Albert Ramos Vinolas ellen.

A világranglistán 63. Fucsovics hatalmas bravúrt mutatott be hétfőn a nyitókörben, amikor négy szettben verte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet. A nyíregyházi játékosnak – akinek a legjobb eredménye a 2018-as második forduló volt a salakpályás Grand Slam-tornán – először sikerült top 10-es ellenfelet legyőznie, majd a 64 között az ATP-rangsorban 44. spanyol Albert Ramos Vinolas várt rá. A 32 éves rivális már állt a 17. helyen is, két tornát nyert meg, és 2016-ban a negyeddöntőig menetelt a Roland Garroson.

A két játékos eddig ötször találkozott egymással, Ramos Vinolas 3-2-re vezetett, a magyar éljátékos két sikere a tavalyi Australian Openen, továbbá 2018-as genfi tornagyőzelme alkalmával született.    

A 28 éves Fucsovics nem a legjobban kezdte meg pályafutása 15. Grand Slam-főtáblás versenyének második meccsét a 12-es pályán, a barcelonai teniszező 3:0-ra elhúzott, ám nemsokára már 4:4 állt az eredményjelzőn. Innentől mindketten magabiztosan hozták az adogatásaikat, majd a rövidítésben egyértelműen Fucsovics volt a jobb – balkezes ellenfele mérgében földhöz is vágta az ütőjét –, aztán a magyar egy látványos átemeléssel hozta az első szettet.

A folytatásban 4:3-ig Fucsovics nyolc, salakspecialista ellenfele pedig három bréklabdát hárított nagy küzdelemben. Ekkor azonban megtört a jég, a nyíregyházi teniszező – aki „Ne engedd játszani!” felkiáltással buzdította magát – egy tenyeres nyerővel lépéselőnybe került, majd könnyedén kiszerválta a második játszmát.

A harmadik felvonás viszonylag stabil adogatógémekkel kezdődött, aztán 3:4-es állásnál elkezdett szemerkélni az eső, és a játékosok melegítőben, esernyővel várakoztak a helyükön néhány percig. A szünet kizökkenthette Fucsovicsot, aki elvesztette a szerváját, ám a kiélezett helyzetben rögtön visszabrékelt, így folytatódott a szett – immár verőfényes napsütésben. Az esélyeket türelmesen kiváró magyar játékos nemsokára már 3:5-ről sorozatban három gémnél tartott, végül kiszerválta a meccset, amely 3 óra 1 percig tartott.

Fucsovics a harmadik fordulóban – amely a legjobb eredménye a Roland Garroson – a brazil Thiago Monteiróval (84.) találkozik majd.

Érdekes

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Fucsovics Márton–Albert Ramos Vinolas (spanyol) 7:6 (7–2), 6:3, 7:5

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?