Roddick menetelése

New York. A címvédő, második helyen kiemelt Andy Roddick magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen, a nők mezőnyében ugyanakkor kiesett a még versenyben lévők között legmagasabban rangsorolt játékos, Serena Williams (3.).

Serena Williams-et megzavarták a vezetőbíró döntései, kizökkentették a játékból, és kiesettReuters-felvételA hazai közönség egyik kedvence, Roddick a spanyol Tommy Robredót verte három sima szettben, mindössze 1 óra 33 perc alatt, így továbbra is játszmaveszteség nélkül menetel a végső győzelem felé. A negyeddöntőben Roddick-Johannson és Haas-Hewitt (ausztrál, 4.) párharcra kerül sor. Dominik Hrbatý lapzárta után lépett pályára Tim Henman ellen, szintén a negyeddöntőben.

A nőknél amerikai rangadót rendeztek az elődöntőbe jutásért: Serena Williams Jennifer Capriatival csapott össze. A 2 óra 6 perces csata felvonultatott mindent, amit csak a szurkolók kívánhatnak: remek játékot, küzdelmet és drámát. A harmadik, döntő szett elején a portugál vezetőbíró kiélezett helyzetben felülbírálta Williams egyik – a vonalbíró által jónak ítélt – labdáját, ami láthatóan feldühítette és kizökkentette a játékost. A folytatásban Capriati 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott, és ismét némi segítséget kapott a bírótól, aki – sokakkal ellentétben – újra kint látott egy Williams-labdát. „Valószínűleg pillanatnyi elmezavarban szenvedett. Úgy érzem, hogy csalás áldozata lettem. Nagyon felzaklatott ez az egész, rettenetesen mérges vagyok” – kommentálta a történteket a találkozó után Serena Williams. Capriati az orosz Jelena Gyementyijevával (6.) játszik majd a fináléba kerülésért.

EREDMÉNYEK – férfi egyes, nyolcaddöntő: Roddick (2.)–Robredo (spanyol, 18.) 6:3, 6:2, 6:4; Johansson (svéd, 28.)–Llodra (francia) 6:2, 6:3, 6:2; Haas– Berdych (cseh) 7:6, 6:1, 7:5. Női e-gyes, negyeddöntő: Capriati (8.)– Serena Williams ( 3.) 2:6, 6:4, 6:4; Gyementyjeva (orosz, 6.)–Mauresmo (francia, 2.) 4:6, 6:4, 7:6.

Három hírességjelölt

Három korábbi Grand Slam-győztes, az amerikai Jim Courier, a francia Yannick Noah és a cseh Jana Novotná neve is felkerült arra a nyolcfős jelöltlistára, amelyről egy vagy több egykori játékost beválasztanak a teniszező Hírességek Csarnokába. A szavazáson egy nemzetközi, javarészt újságírókból álló csoport vesz részt. Courier 1992-ben és 1993-ban megnyerte az Australian Opent, s a Roland Garroson szintén kétszer (1991, 1992) diadalmaskodott. Noah 1983-ban győzött Párizsban, Novotná pedig 1998-ban lett Wimbledon bajnoka. A voksolás eredményét januárban hozzák nyilvánosságra. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?