Riadó az Old Traffordon

London.

London. Szigorú biztonsági intézkedéseket léptetett életbe szombaton a brit rendőrség a Manchester United labdarúgócsapatának stadionjánál, miután a héten olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, hogy a minap terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vett tíz személy az MU és a Liverpool szombati rangadóján akart csoportos öngyilkos merényletet végrehajtani. A manchesteri rendőrség főfelügyelője, Dave Ryder szombati nyilatkozatában nem titkolta, hogy elsősorban a sajtóértesülések keltette pánikot akarja a hatóság csökkenteni a látványos biztonsági előkészületekkel és a látogatók szigorú szűrésével. Hozzátette azonban, hogy az Old Trafford stadionhoz jelentős számban felvonult rendőrök „minden eshetőségre felkészültek”. A hét eleji őrizetbe vételekről kiadott szűkszavú hatósági közleményből nem derült ki, hogy a Manchesterben és környékén elfogott gyanúsítottak pontosan milyen terrorakcióra készültek.

A The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – azonban rendőrségi forrásait idézve az akció után azt írta: a csoport iraki kurd, illetve észak-afrikai öngyilkos merénylőjelöltekből állt, akik a Manchester United és a Liverpool telt házas szombati mérkőzésén, az Old Trafford nézőterén akarták felrobbantani magukat. A brit lapnak név nélkül idézett rendőrségi források azt mondták, hogy a gyanúsítottaknak a 67 ezer fős nézőtér különböző pontjaira volt jegyük. A Manchester United a lapértesüléssel kapcsolatban csak annyit közölt: nem tud arról, hogy stadionja ellen terrorcselekmény készült volna. Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb szintű terrorriadó van érvényben. Sir John Stevens, a Scotland Yard főparancsnoka több nyilatkozatában is kijelentette, hogy elkerülhetetlennek tartja valamilyen terrorcselekmény megkísérlését brit célpontok ellen. Titkosszolgálati szakértők szerint az esetleges terrortámadás legvalószínűbb formája az öngyilkos merénylet lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?