Sport

Remek a csapatszellem a II. ligás komáromi KFC-nél

Az idén 120 éves komáromi labdarúgócsapat a 2017-es feljutás után negyedik évadját kezdi majd meg augusztusban a II. labdarúgóligában. Miroslav Karhan vezetőedző védencei a szombati, szerediek elleni meccsel zárják a felkészülés érdemi részét.
Jóba Mihály

2020. július 25. 12:30

kfc
Az egyik komáromi gól a nagyölvediek elleni győztes (3:1) felkészülési meccsen - Karol Scholtz felvétele

A KFC a felkészülés során eddig hét találkozót játszott. A mérleg öt győzelem, két vereség, a gólarány pedig 19:9. Biztató, hogy statisztikailag minden kapott gólra két adottal válaszoltak a Duna-partiak (Kalinkovo–KFC 0:6, Kalná–KFC 2:1, Galanta–KFC 1:3, Hurbanovo– KFC 2:3, KFC–Vasas 3:1, KFC– Puskás Akadémia II 0:2, KFC– Veľké Ludince 3:1. Az utolsó felkészülési meccset a Fortuna ligás Sereď ellen játsszák ma (17.00) Komáromban. 

Az egy hónapos felkészülési időszakban a szlovákiai és magyarországi második és harmadik vonalba tartozó ellenfelek teljesítőképessége hasonlónak bizonyult a II. ligás KFC-éhez. Karhan az alapozás kezdetekor arra figyelmeztette védenceit, úgy készüljenek és dolgozzanak, hogy a bajnoki mérkőzéseken nála nem lesz semmilyen stabil alaptizenegy, hanem mindig azokat fogja pályára küldeni, akik aktuálisan a legjobb formában vannak és a legjobban teljesítenek. 

Cséplő Gyula csapatvezető szerint a fiúk fegyelmezetten és nagy akarással készülnek a 2020/21-es évadra. „Mindenki örül annak, hogy a koronavírus-járvány előtti csapat tapasztaltabb játékosai együtt maradtak: Saláta Kornél, Szőcs László, Goran Matics, Pinte Patrik, Domonkos Kristóf, Stepfen Adayilo, Jakub Krela, Kollár Roman, Lukáš Leckéši. A KFC-be több új játékos érkezett – köztük tehetséges fiatalok –, akik szorgalmasan és harmonikusan működnek együtt a tapasztaltabb csapatrésszel: Tóth Gábor, Doktorík Dávid, Janso Oliver, Jozef Vajs, Čellár Jaroslav, Olen Maxim, Meňuš Lucian és a KFC-be Skalicáról két szezon után visszatért Mihajlo Popovič.” 

A KFC-ben a negyedik szezonját kezdő támadó középpályás, Domonkos így foglalta össze tapasztalatait: „Minden csapattársam nagy akarással és intenzíven dolgozik, játszani akar, és be akar kerülni a pályára lépő csapatba. A kerettagok között jó a kapcsolat, vannak sok csatát megélt tapasztalt játékosaink, mint a negyvenszeres válogatott Saláta Kornél vagy Szőcs Laci, akiknek a mentális stabilitására szüksége van a csapatnak. De a most érkező fiatalok is fokozatosan, szépen beépülnek. Örülök, hogy egészséges konkurencia van közöttünk, amit edzőnknek is köszönhetünk. Ha kiadjuk magunkból azt, ami bennünk van, benne lehetünk az első hatban.”

A dióspatonyi származású Szőcs László a ligetfalui gárdából jött Komáromba az év elején. „Nagyon jól érzem magam a KFC-ben, jó a csapatszellem, mindenki úgy dolgozik, hogy pályára léphessen. Az edzőnk úgy irányít, hogy mindenki eljusson a teljesítőképessége szintjére, ami ha sikerül, jól fogunk szerepelni ebben a szezonban. A csapatrészek hatékonyan fognak működni a meccseken, minden posztra megvan az emberünk, de ezt csak az eredményekkel bizonyíthatjuk. Bármelyik ellenfelünket képesek vagyunk legyőzni, de ahhoz úgy kell játszani, ahogy tudunk. Amikor Komáromba jöttem, a bennmaradásért küzdöttünk. Most remélem, hogy a felsőházban is helytállunk” – vélekedett Szőcs László.

Saláta Kornél a legtapasztaltabb játékos a KFC-ben. „Amikor a KFC-be jöttem, nehéz helyzetben volt a csapat. Az őszi szezon végén mégis talpon maradtunk, s becsületesen készültünk a bajnokság tavaszi részére, ami a járvány miatt sajnos elmaradt. Alaposan felkészültünk, a csapatnak megvan az önbizalma, tudása is, hogy helytálljon. Ígéretesek a fiatalok, akik bizonyítani akarnak. Kialakulóban van egy ütőképes, jó csapat, amit az eredményekkel is szeretnénk bizonyítani” – mondta a sokszoros válogatott hátvéd.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.