Rég látott remeklés a komáromi röplabdázóktól

<p>3:0-s sima győzelmet aratott a komáromi Spartak UJS férfi-röplabdacsapata a kassaiak felett az extraliga playoff-negyeddöntőjének második mérkőzésén.</p>

A hazai szurkolók régen láttak ilyen határozott, jó játékot csapatuktól, s ez élteti a Duna-partiak reményét az elődöntőbe jutásra, amit a sorsdöntő, csütörtöki kassai mecscsen vívhatnak ki.

Az első játszmában mindkét csapat óvatosan kezdett, fürkészve a lehetőségeit. 9:9-ig fej fej melletti küzdelem folyt, különösebb kezdeményezés nélkül. Ezután Miroslav Palgut védencei bátorodtak fel, és kezdték el játszani régen látott jó és hatékony röplabdájukat. Valódi győzelemvágy és az ahhoz illő lendület lett úrrá a komáromiakon. 17:14-es hazai vezetésnél először villant meg a fejekben a szettgyőzelem reménye. 22:19-ig még maradt a hárompontos előny, de a szerválásban Ugljesa Ilics következett, aki olyan három bombát eresztett meg a kassai térfélre, amelyhez hozzáérni sem tudtak. (Egyébként az egész meccsen nem is rontott szervát, 16 adogatásából 6 ász volt). Sorozata eldöntötte a szettet, amelyet a komáromiak 25:19-re nyertek – 1:0.

A második játszmában folytatódott jól szervezett, minden elemében érett, hatékony játékuk. Az erős és helyezett szervák, a masszív védelem és Pápai Péter biztos szervafogadása, Ilics és Halanda pontot érő támadásai meghozták gyümölcsüket, a pár perc alatt létrejött 14:5-ös állás meglepetést sejtetett. A szettben fordulat nem állt be, a játékrész végéig megmaradt a koncentrált hazai játék, aminek az eredménye 25:17-es játszmagyőzelem, és 2:0-ás komáromi vezetés lett.

A harmadik játszmában a komáromi csapat játéka a csúcsra ért. Ami 6:6-os állás után következett, olyat a Spartak szurkolótábora régen látott. 11:9-ig a keletiek még próbáltak utánaeredni megtáltosodó ellenfelüknek, de a Duna-partiak olyan óriási elszántsággal és lendülettel játszottak, hogy megadásra kényszerítették a kassaiakat. Zsinórban hat pontot értek el a Duna-partiak, és 17:9 után már nem volt kétséges, ki nyeri a meccset. A vége 25:12 lett, a sima 3:0-s hazai győzelemmel 1:1-re alakult a két győzelemig tartó sorozat állása. Az, hogy ki kerül a legjobb négy közé és játszhat érmekért, csütörtökön Kassán dől el. (jóba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?