Rangadóval indul a húsvéti forduló

<p>A harmadik Arsenal és az ötödik Liverpool londoni rangadójával kezdődik szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulója.</p>

A házigazda Ágyúsok február 7-én szenvedtek legutóbb vereséget a Premier League-ben, azóta minden bajnokijukat megnyerték, s egy pontra megközelítették a második helyen álló, címvédő Manchester Cityt. Hasonlóan nagy menetelést mutatott be a Liverpool december 14-e után, mivel a legutóbbi fordulóig nem kapott ki, s így 13 kör alatt a 10. helyről az ötödikre jött fel. Március 22-én azonban a Manchester United véget vetett a Brendan Rodgers irányította csapat sorozatának.    Az Arsenalnál az elmúlt években rendszeresen problémát jelentett, hogy sok volt a sérült játékos, most azonban a keret minden tagja egészséges és bevethető, míg a Poolból eltiltás miatt épp a csapatkapitány, Steven Gerrard hiányzik majd. A londoni együttes egy győzelemmel továbbra is dobogós lesz, míg ha a Liverpoolnak sikerül nyernie, akkor harcban marad a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyért. A döntetlen valójában egyik csapatnak sem volna megfelelő eredmény, az Arsenalt így ugyanis megelőzhetné a szombaton a 16. Aston Villát vendégül látó Manchester United, míg a Pool meglehetősen távolra kerülhetne a negyedik helytől.    A listavezető Chelsea szombaton este a stabil középcsapatnak nevezhető Stoke Cityt fogadja, míg a Manchester City a húsvéthétfői zárómeccsen a 11. Crystal Palace vendége lesz. Premier League, 31. forduló: szombat:Arsenal-FC Liverpool 13.45Everton-Southampton 16.00Leicester City-West Ham United 16.00Manchester United-Aston Villa 16.00Swansea City-Hull City 16.00West Bromwich Albion-Queens Park Rangers 16.00Chelsea-Stoke City 18.30    vasárnap:Burnley-Tottenham Hotspur 14.30Sunderland-Newcastle United 17.00    hétfő:Crystal Palace-Manchester City 21.00 A tabella: 1. Chelsea                29   61-25   67 pont 2. Manchester City        30   62-28   61 3. Arsenal                30   58-31   60 4. Manchester United      30   52-27   59 5. FC Liverpool           30   44-32   54 6. Southampton            30   42-21   53 7. Tottenham Hotspur      30   50-45   53 8. Swansea City           30   34-38   43 9. West Ham United        30   40-37   4210. Stoke City             30   34-37   4211. Crystal Palace         30   36-41   3612. Newcastle United       30   33-48   3513. Everton                30   38-42   3414. West Bromwich Albion   30   27-39   3315. Hull City              30   28-40   2816. Aston Villa            30   19-39   2817. Sunderland             30   23-44   2618. Burnley                30   26-49   2519. Queens Park Rangers    30   31-54   2220. Leicester City         29   27-48   19 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?