Rajtol a Kárpát-medencei diák focitorna

Dunaszerdahely. Az Aranycsapat Alapítvány jóvoltából idén is megtartják a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot. A központi megnyitója szeptember 23-án 10 órakor Dunaszerdahelyen lesz a Szent István téren. A viadalt tavaly első ízben rendezték meg.

Dunaszerdahely. Az Aranycsapat Alapítvány jóvoltából idén is megtartják a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot. A központi megnyitója szeptember 23-án 10 órakor Dunaszerdahelyen lesz a Szent István téren. A viadalt tavaly első ízben rendezték meg. Az esemény rangját emelte, hogy a döntőt az Üllői úti stadionban tartották és a serlegeket a magyar köztársasági elnök adta át a két kategória győztesének, a zentai és a székelyudvarhelyi csapatnak. Mádl Ferenc Schmidt Pállal együtt idén is a rendezvény fővédnöke. A felvidéki részvétel főszervezőjét, Ibolya Olivért, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatóját kérdeztük.

A tavalyi első évfolyamhoz hasonlóan idén is két kategóriában folynak majd a küzdelmek?

E téren nincs változás, hiszen ezúttal is két csoportban zajlanak a mérkőzések: az első korosztályos csoportban az alapiskolások, a másodikban pedig a középiskolások vetélkednek.

Meddig és hol jelentkezhetnek az érdeklődő iskolák?

A felvidéki iskolák a nevezéseket legkésőbb szeptember 30-ig küldjék el a dunaszerdahelyi városi hivatal alábbi címére: Mestský úrad, Hlavná ulica 50, 929 01 Dunajská Streda, és a borítékon tüntessék fel a nevemet. A benevezett felvidéki csapatokat ötös csoportokba sorsoljuk, és ezek először dél-szlovákiai szinten játszanak selejtezőket. Ezek még ősszel megkezdődnek és jövő tavasszal zárulnak. A területi győztesek játsszák a középdön-tőket, s itt már magyarországi városokban kárpátaljai, erdélyi, vajdasági diáktársaikkal mérkőzhetnek a továbbjutásért. A torna döntőjét ismét az Üllői úton tartják, valószínűleg június 24-én.

Szakmailag kik támogatják a sportrendezvényt?

Az anyaországból csupa nagy nevet említhetek, többek között az Aranycsapatból Grosics Gyulát, Buzánszky Jenőt, továbbá a Fradi egykori kiválóságát, Fenyvesi Mátét, Erdélyből Jenei Imrét, tájainkról Szikora Györgyöt, Kárpátaljáról Rácz Lászlót.

Csak a futball területére korlátozódik a diáktorna?

Hamarosan újabb sportágakat vonunk be: már az idei év végén be szeretnénk indítani a labdarúgás mellett a lányok kategóriájában a kézilabda-bajnokságot, valamint a lányoknál és a fiúknál egyaránt az asztalitenisz-versenyeket. (pve)

TUDNIVALÓK

Magyar vagy részben magyar oktatási nyelvű alap- és középiskolák jelentkezhetnek. Az első kategória, tehát az alapiskolás csoport küzdelmeiben az 1990. január elseje után született diákok vehetnek részt, míg a 2. kategóriába a középiskolások, vagyis az 1986 januárja és 1990 januárja között születettek nyernek besorolást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?