Radványi csapata ma a DAC ellen játszik

vida krisz

Az újonc FK Pohronie otthonába látogat a DAC ma délután (17.00) a labdarúgó Fortuna Liga 13. fordulójában. Vida Kristophernek ez lesz a 100. bajnokija sárga-kékben, a hazaiak múlt héten kinevezett edzője, Radványi Miklós egykori csapata ellen vezeti csatába együttesét.

A bajnokság első felében a DAC a MOL Arénában hazai pályán 5:1-re verte az újoncot, amelyet akkor még Milan Nemec irányított Rastislav Urgelával. Nemec később egészségi gondok miatt lemondott, Ján Rosinský vette át a helyét. Az októberi válogatottszünetben viszont a klub szerződést bontott velük, és Radványi Miklós ült le a kispadra.

Radványi első meccsén a Garam mentiek szimpatikus focival 2:1-es vereséget szenvedtek a pozsonyi Slovan otthonában, most pedig ismét kemény ellenféllel kerülnek szembe. „A DAC teljesen máshol tart, mint mi, egyértelműen a vendégek a favoritok – mondta lapunknak Radványi. – Az erősségeiket ismerjük, labdavesztés után mindjárt visszatámadnak. De vannak gyengéik is, amiket azonban most nem akarok részletezni. Csak bízunk abban, hogy ezt ki tudjuk használni.”

A két csapat júliusi mérkőzésén az újonc egy gólt lőtt, de volt több helyzete is. Radványi viszont elsősorban arra összpontosít, ne kapjon sok gólt a csapata. „Nem fogok nyílt focit játszani a DAC ellen – nyilatkozta a szakvezető, aki játékosként és edzőként is szép éveket töltött el Dunaszerdahelyen. – Hazai pályán mindenki győzni szeretne, de én most a döntetlennel is elégedett lennék.”

Radványi egyébként már szerepelt tétmeccsen edzőként a sárga-kékek ellen, ráadásul a Myjavával 2016 augusztusában győzni tudott a DAC akkori ideiglenes otthonában Szencen. „A Myjavával már elvertem egyszer a DAC-ot, de maradjunk a realitás talaján. Az akkori myjavai csapat kicsit más szinten volt, mint a mostani Pohronie, de itt is látom a gyerekeken az elszántságot” – tette hozzá az újonc trénere.

A dunaszerdahelyieknél jubileumi meccsre készül Vida Kristopher – ha pályára lép, ez lesz a századik bajnokija sárga-kékben. „Sikeresen indult a szezon, jó formában érzem magam. Élvezem az edző bizalmát, és sok időt töltök a pályán. Eddig hat gólt lőttem, ráadásul további kettőt tévesen nem adtak meg. Bízom benne, hogy továbbra is menni fog a játék, és a bajnokság végéig sikerül bekerülnöm a DAC történelmének három legsikeresebb gólszerzője közé” – idézte a magyarországi játékost a klub honlapja. Vida eddigi 99 DAC-meccsén 28 gólt szerzett, ezzel a klub örökranglistáján az 5. helyen áll. Ha még kilenc találatot elér, akkor már ott lesz a legjobb három között. 

A csapatkapitány Kalmár Zsolt az előző fordulóban, az aranyosmarótiak ellen csereként lépett pályára, miután térdműtét miatt két hónapos kihagyásra kényszerült. Az újonc ellen ő sem vár sima mérkőzést, erről ő is a klub hivatalos honlapjának beszélt: „Biztosan nem vár ránk könnyű meccs, hiszen új a vezetőedzőjük, aki új filozófiát és rendszert hozott magával. Az ilyen csapatok ellen rendszerint nehéz a dolgunk. Ellenünk mindig mindenki felpörög, ráadásul a hazai pálya előnye is náluk lesz. Ugyanolyan alázattal kell futballoznunk, mint az aranyosmarótiak ellen, és behúzni a győzelmet, mert mégiscsak egy újoncról beszélünk. Legutóbb sikerült őket otthon 5:1-re legyőzni, de a mostani egy teljesen más összecsapás lesz, amire alaposan fel kell készülnünk.”

„A Pohronie egy hajtós csapat, védekezésben 4-4-2-t játszanak, és kontrákra építenek. Pellegrini és Abraham nagyon érdekes játékosok támadásban. Harcolni fogunk a három pontért, de az ilyen meccsek mindig nehezek számunkra – mondta lapunknak Peter Hyballa vezetőedző, aki az előző találkozón sérülés miatt nem számíthatott Koštrnára és Davisre, betegség miatt pedig Ramírezre, és játékuk most is kérdéses. A koncentrációval viszont nincs gond az edző szerint. – Mindenki a bajnoki meccsre koncentrál, még senki sem gondol a jövő szerdai, nagyszombatiak elleni kupamérkőzésre.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?