A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 2–1-re legyőzte a vendég Brightont az angol labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
A vendégek már a 2. percben vezetést szereztek, Luis Díaz a 27.-ben egyenlített egy védelmi hibát követően: lesen állt volna, ám a labda a védőtől került hozzá, így érvényes volt a találat.
A fölényben játszó hazaiak a 65. percben fordítottak: Szoboszlai passzolt Alexis Mac Allisterhez, aki Mohamed Szalah-t hozta ziccerbe, az egyiptomi sztár pedig szép labdaátvételt követően nem hibázott. A magyar válogatott játékost a 94. percben cserélték le.
A 67 pontos Liverpool ezzel három pont előnnyel áll a tabella élén, ám a második Arsenal (64) és a harmadik Manchester City (63) összecsapása zárja majd a fordulót.
Szoboszlai együttese minden sorozatot beszámítva megszakítás nélkül 32 hazai összecsapásán nem kapott ki (27 győzelem, 5 döntetlen). A Brighton – amely szeptember óta nem tud egymást követő két PL-meccset nyerni – a legutóbbi négy idegenbeli tétmérkőzésén kikapott, ilyen legutóbb közel öt éve fordult elő a gárdával.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.