Premier League - Mourinho állása lehet a tét korábbi sikerei helyszínén

José Mourinho
London |

Akár az állásába is kerülhet José Mourinhónak, a Manchester United vezetőedzőjének, ha szombat délután vereséget szenved korábbi sikerei helyszínén, a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén.

 

A portugál szakember alatt hetek óta "inog a kispad", legutóbb az utolsó előtti Newcastle United a 70. percben 2-0-ra vezetett az Old Traffordon, tanítványai azonban hatalmas hajrával fordítani tudtak, így a tréner megmenekült.

Ezúttal azonban közel sem a Vörös Ördögök a találkozó esélyesei, ugyanis Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta nem nyertek a Stamford Bridge-en, öt vereség és mindössze egy döntetlen a mérlegük. Még korábbra visszatekintve 2012 októbere óta az MU csak egyszer nyert bajnokit londoni riválisa vendégeként, és akkor is csak úgy sikerült diadalmaskodnia, hogy Branislav Ivanovic és Fernando Torres kiállítása miatt a Chelsea kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.

Érdekesség, hogy a manchesteriek a Premier League történetében 18 alkalommal kaptak ki a Chelsea-től, amely a Brighton mellett az egyetlen csapat, amelynek több győzelme van az MU-val szemben, mint veresége.

A Chelsea jelenleg csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a címvédő Manchester City mögé a tabellán, eddigi nyolc találkozóján nem talált legyőzőre, s amennyiben megőrzi veretlenségét, akkor a klub történetében harmadszor áll majd kilenc fordulót követően is vereség nélkül. A 2005/06-os idényben - éppen Mourinhóval a kispadon -, valamint a 2014/15-ös szezonban is bajnoki címmel zárt ilyen kezdés után.

 

Érdekes

Premier League, 9. forduló:

szombat:

Chelsea-Manchester United 13.30
AFC Bournemouth-Southampton 16.00
Cardiff City-Fulham 16.00
Manchester City-Burnley 16.00
Newcastle United-Brighton 16.00
West Ham United-Tottenham Hotspur 16.00
Wolverhampton Wanderers-Watford 16.00
Huddersfield Town-FC Liverpool 18.30

vasárnap:

Everton-Crystal Palace 17.00

hétfő:

Arsenal-Leicester City 21.00

 

Amennyiben az MU kikap, akkor negatív PL-klubrekordot állít be a kilenc forduló után szerzett pontokkal, illetve 1990 után szenvedhet négy vereséget az első kilenc fordulóban. Mourinho az MU szakvezetőjeként mindhárom idegenbeli fellépésén kikapott korábbi csapatától, s még gólt sem szerzett együttese.

Az élmezőny többi tagjára nem vár nehéz feladat, a Manchester City saját közönsége előtt játszik a Burnleyvel, míg a harmadik Liverpool a Huddersfield Townhoz látogat. Utóbbi párharcban Jürgen Kloppnak csak az okozhat gondot, hogy a múlt heti válogatott mérkőzésen félelmetes csatársorából Mohamed Szalah és Sadio Mané is megsérült. A Premier League legjobb formában lévő csapata az Arsenal, amely a Leicester City ellenében a forduló hétfő esti zárómérkőzésén sorozatban hetedik bajnoki győzelmét arathatja.

 

Érdekes

Az állás:

 1. Manchester City          8  21- 3  20 pont
 2. Chelsea                  8  18- 5  20
 3. FC Liverpool             8  15- 3  20
 4. Arsenal                  8  19-10  18
 5. Tottenham Hotspur        8  15- 7  18
 6. Bournemouth              8  16-12  16
 7. Wolverhampton Wanderers  8   9- 6  15
 8. Manchester United        8  13-14  13
 9. Watford                  8  11-12  13
10. Leicester City           8  14-12  12
11. Everton                  8  13-12  12
12. Burnley                  8  10-12   8
13. Brighton and Hove Albion 8   9-13   8
14. Crystal Palace           8   5- 9   7
15. West Ham                 8   8-13   7
16. Southampton              8   6-14   5
17. Fulham                   8   9-21   5
18. Huddersfield             8   4-17   3
19. Newcastle United         8   6-13   2
20. Cardiff City             8   4-17   2

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?