Sport

Pótbringával lett az ország harmadik legjobb időfutam-menője

Kuba Ronald 2021-ben meglepetésre minden profit maga mögé utasított a kerékpározók országos bajnokságán. Idén harmadik lett az ezúttal Csehországban rendezett versenyen – a néhány nappal ezelőtt történtekről, a mezőnyversenyben szerzett tapasztalatairól beszélgettünk a 27 éves nánai kerekessel.
author
Orosky Tamás

2022. június 28. 20:46

Kuba Ronald

Tavalyi győzelme után a mostani harmadik helyezés kapcsán milyenek az érzései?

Elégedett vagyok, mert mindent beleadtam az időfutamon. A másik két rivális, a győztes Ján Cully és a második Marek Čanecký gyorsabbak voltak nálam, így nincs bennem hiányérzet. Ha hozzáveszem, hogy év közben nehézségeim voltak a felkészülés során – máig sem érkezett meg a szponzortól az új bringa, így az ob-n pótkerékpárral indultam, amit viszont alkatrészhiány miatt nem tudtam technikailag tökéletesen beállítani – elégedettnek kell lennem, nem úgy, mint a mezőnyversennyel.

Utóbbiban mi történt?

Elrontottam, az elején belekeveredtem egy nagyobb fennakadásba, amelyben esések is voltak, és a mezőny végére csúsztam. Innen nem sikerült előre jutnom, mert természetesen itt a gyengébb kerekesek tekertek, akik többször is leszakadtak az élbolytól. Ezeknél a lemaradásoknál mindig nekem kellett vezetnem a felzárkózást, mintegy másfél perces hátrányt dolgoztam le összesen. Ezek a „felesleges körök viszont nagyon sok energiámat elvették, így a hatodik körben kiálltam.

Milyenek voltak a körülmények Kovářovban?

Jó volt a pálya, más, mint az eddigiek. Korábban mindig alapvetően sík terepen mentünk, az idei viszont dombos volt, ahol mindig felfelé vagy lefelé haladtunk. Nem voltak viszont meredek emelkedők, ahol az alacsony súlyom előnyt jelenthetett volna. Az út minősége nagyon jó volt, biztonságosan lehetett versenyezni.

Kuba Ronald
Kuba Ronald a dobogón, a győztes Ján cullyval és a második Marek Čaneckývel

Tavaly ismeretlenként robbant be és győzte le a profi vetélytársakat is az időfutamban, idén alighanem jobban figyeltek önre…

Igen, nagyon rákészültek, hogy megverjenek a pályán. Magasabb színvonalú volt a mostani bajnokság, amit jól jelez, hogy a tavalyi második, a duklás Lukás Kubiš most csak nyolcadik lett. De a cseh versenyzőkhöz képest is csökkent a különbség, közelebb kerültünk hozzájuk.

2021-es győzelmének köszönhetően bemutatkozhatott az Eb-n és a vb-n is. Idén milyen program vár önre?

Két helye van ezeken a versenyeken Szlovákiának, így csak abban az esetben lehetne esélyem kijutni a viadalokra, ha az első két helyezett közül valakinek közbejönne valami. Cullytól olvastam olyan nyilatkozatot, hogy nem igazán tervezi a szereplést az Eb-n és a vb-n, de egyelőre nem kell ezzel foglalkoznom. Most egy rövidebb pihenő időszak jön, aztán újra megkezdem a felkészülést kisebb versenyekre. Az Eb-re augusztusban kerül sor Münchenben, ha lehetőség adódik, nagyon szívesen ott lennék az időfutamon.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hivatal

Az állam újabb értelmetlen bürokratikus intézkedéssel terheli a vállalkozókat

őszibarack

Beérett az idei termés Szlovákiában – kisebb a gyümölcs, de finomabb és drágább

sport a tévében

Képernyőn az Atlético, a Juventus és a Liverpool

filmfalimf

A sár és mocsár négy napja

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

róka k

R. Nagy Krisztián: Rezsi Papa Paprikáscsibézője

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.