Pontmentés a Zemplín ellen

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS2:2-es döntetlent harcolt ki a somorjai csapat a végig fölényben futballozó vendég nagymihályiak ellen. Negyed óra elteltével még úgy tűnt, a csallóköziek komoly zakót kapnak a Pomléban az élmezőnybe tartozó Zemplíntől: a 6.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

2:2-es döntetlent harcolt ki a somorjai csapat a végig fölényben futballozó vendég nagymihályiak ellen. Negyed óra elteltével még úgy tűnt, a csallóköziek komoly zakót kapnak a Pomléban az élmezőnybe tartozó Zemplíntől: a 6. percben a góllistát vezető Hamuľak, a 16.-ban a spanyol Caballero talált be az ŠTK kapujába. „Rosszul, sőt kínosan éreztem magam. Nem tudom, mi volt velem. Már nagyon régóta nem esett meg, hogy ennyi idő elteltével érett a lecserélésem” – ismerte be hibáit Ernest Fulmek, a somorjaiak csapatkapitánya a klub honlapjának adott nyilatkozatában.

Miroslav Hýll vezetőedző azonban a pályán hagyta a védőt, aki ezt a meccs hajrájában meghálálta: a Tubonemi első félidei egyéni akciója után már csak egygólos hátrányban levő somorjaiaknak a 84. percben Fulmek mentette meg az egy pontot egy szögletet követően – de a dicséret a hazai kapuban parádézó Juraj Hajduchot is megilleti, aki számtalan nagymihályi helyzetnél mutatott be bravúrt.

„Sajnálom a meccs kezdetén történteket. Megegyeztünk, hogyan fogunk játszani, de a valóság más volt – értékelte a találkozót Hýll az stksamorin.sk-nak. – Tudatosítani kell azonban, milyen csapat ellen játszottunk. Jelentős a két gárda közti pontkülönbség, a nagymihályiak több kitűnő külföldi focistára támaszkodhattak. Sikerült kiharcolnunk egy pontot, de összességében csalódott vagyok, mert szurkolóinknak nem tudtunk szép játékot bemutatni.” (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?