Pistorius zokogásban tört ki, ezért elnapolták a tárgyalását

Pretoria |

<p>A bíróság szerdára napolta Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó keddi tárgyalását, mivel az atléta a tanúk padján zokogásban tört ki, miközben felidézte azt a pillanatot, amikor rájött, hogy nem egy betörőt, hanem barátnőjét, Reeva Steenkampet lőtte agyon a fürdőszoba csukott ajtaján keresztül.</p>

"Reeva mellett ültem és sírtam, nem tudom meddig lehettem ott" - mondta a mindkét alsó lábszárán amputált sportoló, aki most beszélt először nyilvánosan a történtekről.    Pistorius hangosan zokogni kezdett, miközben tanúskodott, az ügyben eljáró bíró erre elnapolta a tárgyalást, ő pedig összeroskadva, nyöszörögve ott maradt a tanúk padján, majd továbbra is sírva a tárgyalóterem oldalsó kijáratán keresztül távozott.    A 27 éves atléta tavaly február 14-én hajnalban házában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet. Pistorius azt állítja, hogy szörnyű baleset történt, és azért lőtt, mert betörőnek gondolta a nőt. Az ügyészek szerint viszont a pár nem sokkal korábban veszekedett, és szándékos gyilkosság történt.    A futó ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád. Ha Pistoriust gyilkosságért elítélik, akkor akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik. A Dél-afrikai Köztársaságban nincs halálbüntetés.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?