Pinte Patrik élvonalra cserélte a II. ligát, és alapemberré vált

Pinte

Pinte Patrik a nyáron a II. ligás somorjai STK-ból igazolt a Fortuna Ligába feljutott liptószentmiklósiak labdarúgócsapatához. A 24 éves támadónak bejött a váltás, az élvonalban érdekes módon sokkal több lehetőséget kap, mint a másodosztályban. Gólból azonban elismerte, többre vágyik.

A 31-szeres szlovák válogatott Pinte Attila fia a 2016/17-es szezonban már belekóstolt a Fortuna Ligába, akkor a pozsonyi Slovan színeiben 5 élvonalbeli mérkőzésen kapott lehetőséget. Ezután játszott a Haladásban, majd a komáromi KFC-ben. 2021 elején váltott és kipróbálta magát Somorján, de nem találta meg a számításait az STK-nál, ahol kevés lehetőséget kapott a bizonyításra.

Inkább az élvonal

„A menedzserem felhívott a nyáron, hogy a liptószentmiklósiak érdeklődnek irántam. Mivel élvonalbeli csapatról volt szó, rögtön rávágtam, hogy kipróbálom. Menni akartam, hiszen Somorján alig játszottam, az edző nem rakott be a csapatba. Így idejöttem. Újoncok vagyunk, és így nagyon nehéz a dolgunk, több játékosnak is szoknia kell a Fortuna Liga színvonalát. Egymást szintén meg kell szoknunk, de jó a csapatszellem és van bennünk potenciálˮ – mondta új klubjáról a támadó.

A liptószentmiklósiak történetük során először szerepelnek az élvonalban. 14 forduló elteltével a 10. helyen állnak a tabellán, és egyelőre az aranyosmarótiakat és a garamszentkeresztieket is megelőzik.

„Nem állunk rosszul, de a helyzet lehetne jobb is. A vezetőség, és mi, játékosok is biztosak vagyunk benne, hogy kiharculjuk a bentmaradást. Ha jól fogunk működni csapatként, akkor sikerülni fog. A képességeink alapján ez egy reális cél.ˮ


Kellene pár gól

Annak ellenére, hogy Pinte a II. ligából érkezett és a szezon előtt csak minimális Fortuna ligás tapasztalattal rendelkezett, Marek Petruš vezetőedző a szezonrajt óta rendszeres játéklehetőséget biztosít számára. A csallóközi támadó az eddigi 14 forduló alatt 13-szer lépett pályára, ebből tízszer kezdőként. Gólt azonban csak egyet szerzett, még a nyitó fordulóban a Slovan ellen.

„Meglepett a sok lehetőség, de megkaptam a bizalmat és úgy érzem, tudtam segíteni a csapatnak. A gólok kicsit hiányoznak, kellene már néhányˮ – ismerte el.

Pinte

Jó taktika a DAC ellen

A liptószentmiklósiak az elmúlt két fordulóban a DAC-ot és a nagyszombatiakat fogadták, a sárga-kékeket meglepetésre le is tudták győzni 1:0-ra. „A DAC elleni meccs jól sikerült nekem is és a csapatnak is. Meglepődtem is, meg nem is a dunaszerdahelyiek teljesítményén, hiszen nem erre számítottam tőlük, viszont mi pontosan tudtuk, mit akarunk játszani ellenük, és ezt szerencsére 90 percig, az egész mérkőzésen meg tudtuk valósítani. A jó taktika volt a siker kulcsa. Aztán a legutóbbi fordulóban a nagyszombatiak ellen is volt esélyünk, mert ők sem úgy játszottak, ahogy azt egy második helyen álló csapattól elvárná az ember. De kaptunk egy fölösleges gólt rögtön a második percben, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem jött ki a lépés azon a meccsenˮ – mondta Pinte, aki mindkét mérkőzésen végig a pályán volt. Edzője elsősorban bal oldali támadóként, vagy bal oldali középpályásként számít rá. 

Otthon, Poprádon

Pintéék hazai mérkőzéseit egyébként Poprádon rendezik, mivel a liptószentmiklósi stadion nem alkalmas Fortuna ligás találkozók lebonyolítására. A támadó szerint ez egyáltalán nem okoz gondot a csapatnak, sőt, eddig kifejezetten pozitívak a tapasztalataik az alternatív hazai pályával. „Nem panaszkodhatunk, eddigi összes győzelmünket ott szereztük. Igen, ténylegesen nevezhetjük a hazai pályánknak Poprádot. Jobb ott játszani, és jobb a pálya, mint Liptószentmiklóson.ˮ

A támadót végül arról is megkérdeztük, milyen hosszabb távú célokat tűzött ki maga elé, de válaszából kiderült, jelenleg csak az aktuális szezonra koncentrál. „Számomra a minél több játéklehetőség a legfontosabb, tehát egyelőre elégedett lehetek. A szerződésem a szezon végéig szól, és jelenleg nem gondolkodom azon, hogy mi lesz azután. Most a bennmaradás a cél.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?