Pető Tamás doppingolt

Breda. Pozitív lett a doppingtesztje Pető Tamásnak, a NAC Breda magyar válogatott középpályásának.

Breda. Pozitív lett a doppingtesztje Pető Tamásnak, a NAC Breda magyar válogatott középpályásának. A futballistát még február 4-én, az Eindhoven–Breda kupamérkőzés után ellenőrizték, s a vizsgálat a megengedettnél nagyobb mennyiségű, az anabolikus szteroidok közé tartozó norandroszteront mutatott ki a szervezetében, amit a B-próba is megerősített. A holland szövetség 20 mérkőzésre tiltotta el a játékost, ebből azonban tízet felfüggesztett. „Nem is hallottam még erről az anyagról, de tudomásom szerint a stresszes helyzetek hatására megnőhet a koncentrációja a szervezetben. Azon a bizonyos februári meccsen engem combizomhúzódás miatt lecseréltek, ez is lehetett kiváltó ok. Ráadásul egy héttel korábban összevarrták a fülemet, amely egy ütközésnél sérült meg, és különféle cseppeket kaptam. A csapatorvos szerint egyébként nagyon kis mértékben léptem túl a megengedett mennyiséget, és a büntetés is csak erkölcsileg károsít meg, hiszen az áprilisi második térdműtétem miatt november közepéig eleve nem játszhattam volna” – mondta Pető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?