Pénzfeldobás hozta meg az olasz Eb-aranyat

<p>Az Európai Nemzetek Kupája első két kiírásának sikere meghozta a névváltoztatást, 1968-ra már hivatalosan is Európa-bajnokságként emlegették a sorozatot, melyet végül egészen különleges körülmények között Olaszország nyert meg.&nbsp;</p>

Ezúttal Málta és Izland maradt távol a tornától, története során először bekapcsolódott viszont az immáron Gerd Müller vezette NSZK, ám a friss világbajnoki ezüstérmes nem jutott tovább csoportjából sem, csak a második helyen végzett Jugoszlávia mögött. Hasonlóképpen elvérzett a vb-harmadik Portugália is, Eusébióékat Bulgária előzte meg. Selejtezőcsoportok előszörA lebonyolítás ugyanis változott, az eddigi oda-vissza vágós párharcokat felváltották a csoportküzdelmek, és a nyolc első lépett tovább a negyeddöntőbe, ahol jöhetett a rövid egyenes kieséses szakasz. A csoportmérkőzések során a már említett portugál és NSZK-kudarc mellett elvéreztek az 1960-ban Eb-bronzot, 1962-ben vb-ezüstöt nyert csehszlovákok is, pedig a kezükben volt a sorsuk, csak éppen kikaptak 2–1-re az utolsó, prágai mérkőzésen Írországtól. Az Illovszky Rudolf vezette magyar válogatott viszont remekelt, úgy nyerte meg csoportját az NDK, a Johan Cruyff vezette Hollandia, illetve Dánia előtt, hogy az utolsó fordulóban már a keletnémetek elleni vereség is bőven belefért. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"234281","attributes":{"alt":"Az öltözőben a szerencsés Facchetti, a pályán a mindent védő Dino Zoff volt az olaszok vezére","author":"","class":"media-image","height":"310","title":"Az öltözőben a szerencsés Facchetti, a pályán a mindent védő Dino Zoff volt az olaszok vezére","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Mire jó a brit házibajnokság?1968. február 24-én a glasgow-i Hampden Parkban 130 711 néző szurkolt az 1–1-re végződött Skócia–Anglia mérkőzésen. Ha szigorúan vesszük, akkor viszont ez a csata csak egy járulékos eleme volt az Eb-selejtezőnek, a britek az 1950–60-as években külön utakat jártak, és a British Home Championship révén kvalifikáltak. A sorozat minden idők legrégebbi labdarúgó-viadalának számít, első alkalommal 1883/1884-ben írták ki, és száz évvel később, 1983/1984-ben azért lett vége, mert az Eb-k és a vébék miatt teljesen elveszítette a jelentőségét. Ugyanakkor az ötvenes-hatvanas években akkora jelentőséggel bírt, hogy az 1949/1950-es és az 1953/1954-es bajnokság egyben világbajnoki kvalifikációnak is számított, míg az 1968-as Európa-bajnokságra az 1966/1967-es és az 1967/1968-as bajnokság eredményeit használták fel. Magyar és spanyol búcsúA negyeddöntőkben aztán a világbajnok Anglia oda-vissza verte az Eb-címvédő spanyolokat, míg Jugoszlávia egy belgrádi 5–1-gyel kiütötte a franciákat. Olaszországban pedig a szurkolók már el is feledték, hogy két éve még rohadt paradicsomokkal dobálták meg a római repülőtéren a vb-csoportkörből – többek között az Észak-Korea elleni 0–1 miatt – kieső kedvenceket, Pierino Pratiék Bulgária ellen jutottak be a négyes döntőbe. A negyedik negyeddöntőben Magyarország a Szovjetunióval találkozott, a lemondott Illovszky helyett kinevezett Sós Károly ugyan egy győztes meccsel mutatkozott be, de a hazai 2–0 nem volt elég, a szovjetek a visszavágón 3–0-ra nyertek, a mindent eldöntő gólt a későbbi olimpiai bajnok edző, Dél-Korea és Oroszország szövetségi kapitánya, Anatolij Bisovec szerezte. Az első angol piros lapA négyes döntőt eredetileg június 5–8-a között tervezték, végül mégis két nappal később ért véget. Már az elődöntők sem a normális mederben folytak, a két mérkőzés 210 perce alatt csupán egy gól született, Dragan Dzsajics a 85. percben a jugoszlávokat juttatta tovább Anglia ellen.A 85-szörös válogatott csatár később a Crvena zvezda elnöke lett, tizenkét éve még az a hír is járta, hogy az Újpest sportigazgatója lehet, aztán sikkasztással vádolták (többek között állítólag Nemanja Vidics Szpartak Moszkvába történő átigazolásából is komoly, adómentes hasznot húzott), de végül felmentették. A mérkőzésen egy sporttörténelmi esetet is feljegyezhettek: Alan Mullery lett az angol labdarúgás első játékosa, aki nemzetközi mérkőzésen piros lapot kapott. Ha a zuhanyzó mesélni tudnaAz olasz–szovjet elődöntőben azonban sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem hozott gólt, így pénzfeldobás döntött. Az öltözőben a nyugatnémet Kurt Tschenscher játékvezető és néhány UEFA-tanú, köztük a magyar Zsolt István előtt Albert Seszternyev a fejet, Giacinto Facchetti az írást választotta. „A bíró elővett egy régi érmét, én az írást mondtam. Nyertem! Üvöltve kirohantam a folyosóra” – emlékezett vissza a történtekre Facchetti. A Nemzeti Színház ügyelőjeként is dolgozó Zsolt István visszaemlékezése szerint azonban ez a második érme volt, az első ugyanis a feldobás után begurult a zuhanyzó farácsa alá. Azt írta, miután kiürült az öltöző, ő felfeszítette a rácsot, és az érme írásos oldala volt felül. Hogy ez igaz volt vagy sem, csak ő tudhatta. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"234282","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"327"}}]] Az egyetlen olasz Eb-aranyA bronzérmet Anglia szerezte meg a szovjetek 2–0-s legyőzésével, a döntőben pedig 80 ezer szurkoló várta a csodát a római Olimpiai Stadionban. Valcareggi kapitány nem számíthatott két sérült játékosára, Giancarlo Bercellinóra és Gianni Riverára, így a védelemben Aristide Guarneri, a középpályán pedig Giovanni Lodetti kapott szerepet. Az olaszok erejére jellemző, hogy a meccsen Sandro Mazzola és Luigi Riva sem játszott. A 39. percben Dzsajics révén a jugoszlávok szereztek vezetést, erre csak a 80. percben tudott válaszolni Angelo Domenghini egy remek szabadrúgásgóllal. Jöhetett a hosszabbítás, majd a 120 perc 1–1-es végeredménye után a döntés, hogy  két nap múlva ismét megmérkőznek a felek. Hiszen mégsem illik egy Eb-döntőt pénzfeldobással eldönteni. „Nem érdemeltük meg a döntetlent” – tört ki az őszinteség Dino Zoffból, aki nem csupán az első, de a megismételt döntőn is fantasztikusan védett. A június 10-i fináléra már csak 55 ezer néző volt kíváncsi, Valcareggi öt helyen is megváltoztatta a kezdőcsapatát, ezúttal már pályára küldte Mazzolát és Rivát is. Utóbbi akár három gólt is szerezhetett volna, de végül csak egyig jutott, a 11. percben ő szerzett vezetést, ezt Pietro Anastasi a 32. percben megtoldotta még eggyel (2–0). A jugoszlávok ezúttal csalódást okoztak, így nem volt kérdéses a hazai aranyérem. Az egyetlen, amelyet Olaszország az Európa-bajnokságok történetében eddig szerezni tudott. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"234283","attributes":{"alt":"EURÓPA-BAJNOKSÁG, 1968, OLASZORSZÁG ","author":"","class":"media-image","height":"325","title":"EURÓPA-BAJNOKSÁG, 1968, OLASZORSZÁG ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] ADATBANKIII. Európa-bajnokság, 1968, OlaszországAz egyenes kieséses szakasz meccseinek eredményei:NegyeddöntőkAnglia–Spanyolország 1–0, 2–1Bulgária–Olaszország 3–2, 0–2Franciaország–Jugoszlávia 1–1, 1–5Magyarország–Szovjetunió 2–0, 0–3 Négyes döntő (Olaszország, 1968. június 5–10.) Elődöntők:Olaszország–Szovjetunió 0–0hosszabbítás utánPénzfeldobással Olaszország jutott tovább.Jugoszlávia–Anglia 1–0 (0–0)85. Dzsajics A harmadik helyért:Anglia–Szovjetunió 2–0 (1–0)38. B. Charlton, 63. Hurst Döntő (1968. június 8.):Olaszország–Jugoszlávia 1–1 (0–1, 1–1, 1–1)80. Domenghini, illetve 39. DzsajicsRóma, Stadio Olimpico, 80 000 nézőVezette: Dienst (svájci)Olaszország: Zoff – Burgnich, Guarneri, Castano, Facchetti, Ferrini, Juliano, Lodetti, Domenghini, Anastasi, Prati. Szövetségi kapitány: Ferruccio ValcareggiJugoszlávia: Pantelics – Fazlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics, Pavlovics, Trivics, Acsimovics, Petkovics, Muszemics, DzsajicsSzövetségi kapitány: Rajko Mitics Megismételt döntő (1968. június 10.):Olaszország–Jugoszlávia 2–0 (2–0)11. Riva, 32. AnastasiRóma, Stadio Olimpico, 55 000 nézőVezette: Ortiz de Mendibil (spanyol)Olaszország: Zoff – Burgnich, Guarneri, Salvatore, Facchetti, Rosato, Mazzola, De Sisti, Domenghini, Anastasi, RivaSzövetségi kapitány: Ferruccio ValcareggiJugoszlávia: Pantelics – Fazlagics, Paunovics, Holcer, Damjanovics, Pavlovics, Trivics, Acsimovics, Hosics, Muszemics, DzsajicsSzövetségi kapitány: Rajko Mitics A döntő góllövőlistájának élmezőnye:2 gólos: Dragan Dzsajics (Jugoszlávia)1 gólos: Pietro Anastasi, Angelo Domenghini, Luigi Riva (Olaszország), Bobby Charlton, Geoff Hurst (Anglia) A teljes torna (1966–68) góllövőlistájának élmezőnye:7 gólos: Luigi Riva (Olaszország)6 gólos: Farkas János (Magyarország)5 gólos: Bobby Charlton, Geoff Hurst (Anglia), Fleury di Nallo (Franciaország), Angelo Domenghini, Sandro Mazzola (Olaszország), Constantin Fratila (Románia), Henning Frenzel (NDK), Fritz Künzli (Svájc), Gerd Müller (NSZK),Petar Zsekov (Bulgária) Tudta? Az 1968-as Skócia–Anglia Eb-selejtezőt 130 711 néző látta Glasgow-ban, ami a mai napig rekord a torna történetében. Printz László    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?