„Pénteken Kindl Gabi volt a nyerőember!”

Győr. Aligha lenne bárki is hitelesebb elemzője a parádés osztrák–magyar kézilabda csoportrangadónak, mint Gódorné Nagy Marianna, aki legalább annyira osztrák, mint amennyire magyar... A nyolcvanas évek kiválóságától ezért egyrészt joggal várhattunk el teljesen érzelemmentes szakmai bírálatot, másrészt meg nem hinnénk, hogy bárki is elfogultsággal vádolhatna egy ekkora kaliberű ex-sztárjátékost. Férje, Gódor Mihály az osztrák válogatott másodedzője, ezért bizonyára magyarként elég furcsán, vegyes érzésekkel élhette meg ezt a parádés Eb-találkozót.

Engedjen meg nyitókérdésnek egy kellemetlent! Müller úr, Ausztria kapitánya nagyon élesen bírálta a játékvezetőket. Ön szerint is segítettek az orosz bírók a házigazdáknak?

Hát, nagyon halkan mondom, hogy bizony volt súlya a hazai pályának…. No de csak annyira, amennyire máshol is támogatni szokták az otthon játszót, tehát a magyar válogatott azért a kétségtelenül bírói segítség mellett is megérdemelte a győzelmet.

Amely voltaképpen a második félidő elején született meg. Ön szerint mi döntött?

Több minden. Először is az osztrák csapatot egy hete rakták össze, ebben az összetételben mégis megverték a valóban generációváltást megélő, ám mégiscsak négy világbajnokkal felálló franciákat, s ezzel a bravúrral alighanem kissé rá is ijesztettek Radulovicsékra is, tehát elsősorban lelki oka volt annak, hogy sokáig ennyire kiegyenlített lehetett a meccs, mert azért a magyar csapat sokkal jobb és összeszokottabb. Meg aztán Radulovics és Sirina mellett nem kis meglepetésre a fiatal Kindl Gabi is sokat tett a győzelemért, bátor dolgokat vállalt el, kiélezett szituációkban lőtt bombagólokat, sőt, Ferlingnek is besegített az irányításba, számomra pénteken ő volt a nyerőember.

Miben más a mai kézilabda, mint amilyen az Ön fénykorában volt? Feltűnően sok gól esik például, ami a látvány, a nézők szempontjából ugyan nem kifejezetten rossz, de talán szakmai szemmel nézve mintha nem lenne megfelelő védekezés...

A mi időnkben merőben más volt a felfogás, több tér maradt az alkotókészségre, úgymond, jobban megkomponált, ötletdúsabb figurákból estek a gólok. Valóban szinte nincs is védekezés, nagy a rohanás, eszeveszett a tempó, minden csapat abban bízik, hogy majd több gólt dob ellenfelénél.

A magyaroktól, természetesen házigazda lévén, a „nagy rohanások” végén aranyat várnak. Képes lesz erre a Kiss Szilárd vezette társaság? Ki lehet veszé-lyes, Dánia, Norvégia?

Az biztos, hogy benne van a csapat képességében az arany. Nagy önbizalommal kell játszani, hinni kell a sikerben, nagyon drukkolok a lányoknak, mert ők most a legjobbak, persze, azért kicsit az osztrák válogatottért is szorítok.

A 90-es évek két kiváló magyar játékosa, Kocsis Erzsébet és Pádár Ildikó edzőként dolgoznak a mostani válogatottnál. Nem irigyli egy picit őket, nem szeretne a helyükben lenni?

Dehogy is, nekik is ugyanúgy szurkolok, hiszen a kispadon sokkal nagyobb az idegi teher, mint a pályán. Nekem nem való ez a munka, mert túl szigorú lennék a felnőttekkel, valószínűleg kikaparnám annak a szemét, akin nem látnám minden edzésen a maximálisan profi hozzállását. Inkább a tehetséggondozás vonz, jelenleg két fronton is ténykedem e téren.