Penksa még mindig sérült

Budapest. A keddi Haladás–MTK Hungária mérkőzés után ma rendezik a további öt találkozót. A bajnokság második helyén álló Zalaegerszeg a Dunaferr otthonába látogat, és nem lesz könnyű dolga, elég csak a hét végi, MTK elleni újvárosi sikerre gondolni.

Budapest. A keddi Haladás–MTK Hungária mérkőzés után ma rendezik a további öt találkozót. A bajnokság második helyén álló Zalaegerszeg a Dunaferr otthonába látogat, és nem lesz könnyű dolga, elég csak a hét végi, MTK elleni újvárosi sikerre gondolni. A hazaiaknál Kiss György és Zováth nem szerepelhet, míg a Zalaegerszegben Egressy sérülése okoz gondot Bozsik Péter vezetőedzőnek.

A harmadik helyen álló Ferencváros a Győrt fogadja, igazi presztízsmérkőzésen. Az utóbbi években többször tört borsot az Üllői útiak orra alá a vidéki zöld-fehér rivális, most a szurkolók remélik, nem történik ilyen blama. A csapatban Penksa még sérült, de Horváth Péter és Dragan Vukmir akár játszhat is, ha Garami József vezetőedző is úgy gondolja. A Győr együttesében Lakos, Baumgartner, Semenik és Andre harcképtelen. A ferencvárosiak honlapja közölte, a mérkőzés során rendhagyó funkciót lát majd el az eredményjelző, mivel a 90 perc során is végig a „Gyógyulj meg, Simi!“ felirat lesz olvasható, és a mérkőzés eredménye, illetve adatai csak jelképesen jelennek meg.

A Simon Tiborért is játszó Sopron végül nem halasztotta el az Újpest elleni bajnokit, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy a tragédia milyen hatással lesz a játékosokra. A hazaiaknál Sira letöltötte eltiltását, Bócz és Varga még érzi sérülését, rájuk nem számíthat Farkas József, akit a csapat irányításával bíztak meg a soproni vezetők. Az újpestiek szakvezetője, Glázer Róbert nem számíthat a három sárga lapja miatt pihenő Erősre, viszont Korolovszky már letöltötte büntetését. Medgyesi, a debreceni Bajzát kíméletlen belépőjét követően, már a műtéten is túl van, a térdében belső oldalszalag-szakadást állapítottak meg az orvosok, felépülése akár öt hónapot is igénybe vehet. Kunzo is sérült, ő még valószínűleg nem lép pályára szerdán.

A több sebből is vérző, elég gyenge tavaszt produkáló Videoton a szintén botladozó Kispestet fogadja, ennél jobb ellenfél nem is kellhet Várhidi Péter együttesének az önbizalom-növelő győzelemhez. Valószínűleg így gondolhatja ezt Détári Lajos, a Kispest trénere is, aki a sérült Udvaráczcal nem számolhat, viszont „visszakapja“ a sárga lapos eltiltás miatt bűnhődő Babos, Dulca duót. A Vidiben Vasas és Hamar sérült, Kovács és Vilotic viszont ismét rendelkezésre áll.

Nem tudott még győzni a Tornyi Barnabás vezette Vasas, igaz, a szakvezető még vereséget sem könyvelhetett el a Fáy utcai kispadon. A csapat erősödhet Hrutkával, aki a Fradi ellen nem játszhatott, kérdéses viszont, hogy Simek térde rendbe jön-e a Debrecen elleni találkozóra. A Lokiban Balogh, Turján és Szatmári nem játszik, Kuttor és Majoroš viszont leülte egy mérkőzéses eltiltását.

A 32. forduló mai műsora: Dunaferr–Zalaegerszeg(17 óra), Sopron– Újpest (17), Ferencváros–Győr (17.45, m2), Videoton–Kispest (18), Vasas–Debrecen (18.30). (sr, mn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?