Párkányban és Érsekújvárban is lehet már vívni

viv.parkanyujvar

Új egyesülettel bővült tavasszal a szlovákiai vívóklubok hosszúnak nem mondható sora: immár Párkányban – és az ottani klub égisze alatt Érsekújvárban – is hódolhatnak a sportágnak a gyerekek.

„Télen határoztuk el feleségemmel, hogy elhozzuk Érsekújvárba a vívást, nagyon egyszerű oknál fogva: a tízéves fiunknak kerestünk az alkatához illő sportot. Először körülnéztem a környéken, majd egyre messzebbre kellett néznem. Szlovákiában Pozsonyon kívül a környéken csak Somorján van klub, utána már csak Besztercebányán, Zólyomban és Nová Dubnicán. A sportág hazai legendájának, Rácz Katalinnak a közvetítésével vettem fel a kapcsolatot az esztergomi Szent György Vívó Egyesülettel” – mondta lapunknak Kantár Balázs, az érsekújvári „sportághonosító”.

A toborzás, a szervezés, a megfelelő tornaterem keresése még márciusban megkezdődött. „Közben kiderült, hogy tőlünk teljesen függetlenül Párkányban is idén tavasszal jött létre egy klub, szintén az esztergomi egyesület támogatásával. Bár ott egyelőre kardvívás zajlik, nálunk pedig tőr-, mégiscsak fontos partnerei tudunk lenni egymásnak” – jegyezte meg Kantár, aki ifjúsági koordinátorként tevékenykedik.

Végül az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium tornatermében találtak szabad időpontot az edzéseikre. Mivel kezdő csoportot szerettek volna indítani, az alapiskolás korosztályt célozták meg, azon belül is két intézmény diákjait: a Híd utcai iskolában működő Waldorf szellemiségű Živá škola diákjait, valamint a Czuczor Gergely Alapiskolába járó 2–4. osztályos gyermekeket. „Edzéseink heti kétszer vannak Dóczy Annamária és Kantár Hajnalka vezetésével. Többen kezdtük, de a két hónap alatt lassan kialakult a 12–15 fős átlaglétszám, akikben megvan a kellő kitartás és kedv ehhez a sporthoz, ami a külsőségek miatt nagyon elegáns és vonzó lehet sokaknak, de mégiscsak küzdősport” – mondja Kantár.

A bő két hónapos edzési időszakot egy versennyel koronázták meg nemrég Párkányban, ahol a hazaiak mellett esztergomi és somorjai vívók léptek pástra. „Ez volt az első alkalom, amikor nem »szárazon« vívtak a gyerekek. A rendszeres munkát szeptemberben folytatjuk. Terveink között szerepel egy állandó helyszínt biztosítani az edzéseknek, valamint bővíteni a klubot. Felmerült egy felnőttcsoport indításának a lehetősége is, meglátjuk, ebből mi lesz” – tette hozzá Kantár azzal, hogy minden érdeklődőt szívesen fogadnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?