Pardubicei diadal és Inter-verés

Meglepően magabiztosan rajtolt a 2001/2002-es kosarasidényben a komáromi férfi együttes: ahány tétmérkőzés, annyi győzelem. Paulik József védencei előbb a Cseh-szlovák-kupa pardubicei csoportjában verték végig a mezőnyt, majd a megkésett hazai ligarajton szerezték meg az Inter skalpját. Erről beszélgettem a Duna-partiak edzőjével.

Az utóbbi tíz nap alatt egyetlen mérkőzés sem ért véget hasonló üdvrivalgás nélkülSomogyi Tibor felvétele Már a felkészülés is remek győzelmi sorozatot ígért?

Lovík két-háromhetes kihagyásán kívül semmilyen fennakadás nem volt, minden az elképzelés szerint alakult. Éhesek voltunk a sikerre.

Losoncon a hazaiak betegsége miatt elmaradt a bajnoki nyitómeccs. A későbbi eredményekből ítélve jól jött a csapatnak a késeltetett ligarajt. Semmilyen hátrányát nem tapasztalta?

Közöltük a játékosokkal, hogy mi történt. Nem játszottunk, és kész. Bár aligha volt nagy baj Losoncon, ha néhány nappal később már edzésbe állt a csapat. Szerencsére semmilyen hátrányunk nem származott belőle.

Hazai játéktesztelés nélkül utaztak Pardubicére, s mindnyárt az első találkozón 22 ponttal verték a Prievidzát. Könnyen győztek?

Sima, gond nélküli siker volt. Elejétől kezdve vezettünk, és valamennyi nevezett játékosom azonos lehetőséget kapott. Keretünkből mindössze Mikuláš Riecky hiányzott, aki a torna alatt kórházban feküdt.

Következett az Ústí, és ismét siker, de csak hét ponttal (89:82). Mi döntött?

A torna legjobb összecsapásán ismét végig vezettünk, pedig a jó képességű cseh csapat mindent megpróbált. Mi meg visszavertük valamennyi kísérletét.

A csoportelsőséget a hazaiak 71:67-es legyőzése hozta. Nehezen született meg?

Kilencpontos pardubicei siker az ő tornagyőzelmüket jelentette volna. Mi úgy léptünk pályára, hogy nem kaphatunk ki nyolcnál több ponttal. Nehéz volt ezt elérni, mert az ellenfél durván, helyenként alattomosan játszott, s a bíráskodás is ezen a meccsen volt a leggyengébb.

Novemberben Csehországban lesz az elődöntő csupa cseh csapatok, a BVV Brno, a Mlékárna Kunín és a SČE Děčín társaságában. Ott is folytatódhat a remek sorozat?

Messze van még. Fogalmam sincs, mi lesz addig. Nehéz így jósolgatni. Az anyagiak hiánya bennünket is fojtogat. Az se biztos, hogy elmegyünk arra a tornára. Egyelőre mérkőzésről mérkőzésre készülünk, messzebb nem látok.

Vasárnap este kamatostól visszafizettek az Internek (91:75) a tavalyi balszerencsés vereségért. Mit mondott a fiúknak a félidei szünetben, amikor még két ponttal veszítettek?

Ha akartok nyerni, akkor a védekezésnek kell feljavulnia. Meg azt is modtam, hogy nagyobb elszántsággal küzdjenek. Kicsit fáradtak voltak, de a tények bizonyítják, hogy hallgattak rám. Az első félidei 46 bekapott pont után a másodikban már csak 29-et ért el az Inter.

Remek formában kezdték az idényt. Az erőviszonyok ismeretében a jelenlegi bajnokságban, gondolom, nem csak a bennmaradás kiharcolása jár a fejükben.

Még mindig a legjobb nyolc közé kerülés a célunk. Ha jobb eredmény születik, az siker lesz. Remélem, hogy a kupaelsőség és az Inter legyőzése, ami legalább olyan fegyvertény, mint fociban a Slovan vagy az Inter megleckéztetése, több bátorságot ad a játékosoknak. Ugyanakkor jólesne, ha a támogatók is jobban odafigyelnének ránk. Legutóbbi győzelmeinknek már van értéke a nemzetközi színtéren is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?