Budapest. A hétvégén a 20. fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s egyértelmű, hogy a ma sorra kerülő Ferencváros–Debrecen összecsapás emelkedik ki a műsorból.
Parázs meccs az Üllői úton
A zöld-fehérek utoljára három évvel ezelőtt, 2001 tavaszán győzték le a debrecenieket az Üllői úton, azóta négy mérkőzést játszottak, s a Loki kapott gól nélkül megúszta az elmúlt három évet. Ősszel ráadásul Debrecenben kiütéses, 5:0-ás hazai győzelem született.
– Azt várom, hogy két jól felkészített csapat közönségszórakoztatóan izgalmas meccset játsszon, sok néző előtt. Bízom benne, hogy sportszerű, kemény, férfias mecscsen le tudjuk győzni a hajdúsági együttest, ami fontos célunk, hiszen tartozásaink vannak velük szemben – mondta Pintér Attila, az FTC mestere.
Szentes Lázár, a vendégek vezetőedzője kisebb-nagyobb gondokkal küszködik. – Vincze eltiltás miatt nem utazik Budapestre. A már régóta harcképtelen Mátéra, Tisztára, Böőrre és Selymesre nem számíthatok. Bogdanovics és Sándor Tamás játéka pedig kérdéses. Az Üllői úton a pillanatnyi forma dönt majd. Ez egy alapszakaszban lejátszott rangadó lesz, amelynek tulajdonképpen nincs se előzménye, se következménye. A két csapat összecsapása akkor válik igazán presztízsértékűvé, ha majd a felsőházban találkoznak egymással. Tegnap délután kiderült, hogy a Katarból visszaérkező Hanacsek Attila fáradtságra hivatkozva nem vállalta a közreműködést az Üllői úton. A bíróküldő bizottság ezek után azt a Megyebíró Jánost jelölte, aki a május 30-iki rangadó játékvezetője is volt.
A 20. forduló műsora – szombat, 15.00: Békéscsaba–MTK (Jv.: Ábrahám); 18.00: Ferencváros–Debrecen (Megyebíró), Győr–Pécs (Szabó), Videoton–Újpest (Kassai), Balaton FC–Sopron (Fábián). Vasárnap, 14.00: Haladás–ZTE (Erdős).
1. Ferencváros 19 10 7 2 24:15 37
2. Balaton 19 11 3 5 21:10 36
3. MTK 19 9 7 3 31:17 34
4. Debrecen 19 10 4 5 27:14 34
5. Újpest 19 5 8 5 26:21 26
6. Sopron 19 7 5 7 27:25 26
7. Pécs 19 6 7 6 17:17 25
8. Videoton 19 5 7 7 25:28 22
9. Győr 19 5 4 10 21:28 19
10. Békéscsaba 19 4 6 9 18:26 18
11. Haladás 19 3 7 9 11:35 16
12. Zalaegerszeg 19 4 3 12 20:32 15
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.