<p>Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján, így övé a magyar küldöttség első dobogós helye.</p>
Paralimpia 2016 - Az erőemelő Tunkel Nándoré az első magyar érem
Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, s a magyarok közül először a törpenövésű zalaigricei sportoló lépett a pódiumra.
A Power Station SE pályafutása első paralimpiáján szereplő 28 éves versenyzője - aki idén világkupát nyert Rióban - hetedikként kezdte meg a versenyzést a kilencfős mezőnyben, s elsőre szépen kinyomta a 150 kilót, amivel át is vette a vezetést. Az első gyakorlatok után aztán a harmadik helyen állt vietnámi és jordániai riválisa mögött.
Másodikra 155-öt vállalt Tunkel, ez már nehezebben ment, de a három bíró közül kettő megadta, így érvényes volt a gyakorlat. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a harmadik helyen zár, mert a mögötte lévők harmadikra jóval kisebb súlyt vállaltak, az előtte álló két versenyző pedig nagyon messze volt tőle. Harmadikra ugyan nem jött össze a 160 kilós egyéni csúcs, de ezt Tunkel Nándor már nem bánta, mert így is éremmel távozhat Rióból.
A győzelmet 181 kilós világrekorddal a vietnámi Le Van Cong szerezte meg - versenyen kívül még a 183 kilót is kinyomta -, a második pedig a jordániai Omar Qarada lett 177 kilóval.
Eredmény:
erőemelés, férfi 49 kg, paralimpiai bajnok:
-------------------------------------------
Le Van Cong (Vietnám) 181 kg - világcsúcs
2. Omar Qarada (Jordánia) 177
3. TUNKEL NÁNDOR 155
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.