Pályaedző kerestetik

Budapest. Már a kapitányi bemutatásakor kiderült, hogy az MLSZ magyar szakembert szeretne Lothar Matthäus mellé. Segítőjeként a szövetség elöljárói mindenképpen jó nevű és németül is beszélő szakembert kerestek – sajtóértesülések szerint a befutó Varga Zoltán lehet.

Budapest. Már a kapitányi bemutatásakor kiderült, hogy az MLSZ magyar szakembert szeretne Lothar Matthäus mellé. Segítőjeként a szövetség elöljárói mindenképpen jó nevű és németül is beszélő szakembert kerestek – sajtóértesülések szerint a befutó Varga Zoltán lehet.

Nyilván sokan elvállalnák a pályaedzőséget a német kapitány mellett, viszont a jelek szerint többen nem kérnek ebből a feladatból. Elsőként Nyilasi Tiborra gondoltak a szövetségben, a Ferencváros hajdani klasszisa azonban jól érzi magát az MLSZ utánpótlás válogatottjainak az élén, valamint a sporttelevízió szakértőjeként, ezért köszönettel visszautasította az ajánlatot. Hasonlóan tett Détári Lajos is, aki néhány hete a másodosztályú Tatabánya trénereként tevékenykedik. Képben van még Varga Zoltán, aki kifogástalanul beszél németül, mivel évtizedekig Münchenben élt, s 1997-ben onnan csábította haza egykori klubja, a Ferencváros. Bizonytalanná teszi Varga Zoltán esetleges munkavállalást az MLSZ-ben, hogy a szakembernek kecsegtető ajánlata van Nigériából is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?