Owen újabb robbanása

Michael Owen (balról) 22 esztendősen jutott fel a csúcsraTASR/EPA-felvétel Az egészben az az igazi „arcátlanság“, hogy a kölyökképű liverpooli pénteken ünnepelte a 22. születésnapját. Az utóbbi időben ennél fiatalabban csak egy brazil, bizonyos Ronaldo nyerte el az öreg kontinens Aranylabdáját (még 1997-ben). Azon természetesen lehetne vitatkozni, hogy joggal koronázták-e az öreg kontinens legjobbjává Michael Owent. Amennyiben Michel Platini szava nyom valamit a latban, úgy vitát nyitni felesleges: a francia zseni ugyanis napokkal ezelőtt kijelentette, ha rajta múlna, az angol csatáré lenne a Ballon d’Or. „Egész egyszerűen azért, mert idén öt trófeát nyert meg, és remek formában van” – indokolt a nagy névrokon.

Való igaz, Owennél – és a Liverpoolnál – többször egyetlen csapat sem vigadhatott a különféle eseménysorozatok végén ebben az esztendőben: UEFA Kupa, FA Kupa, Liga Kupa, Angol Szuper Kupa, Európai Szuper Kupa...

Holott hősünk nem úgy kezdte 2001-et, hogy valami fenomenálisat fog alkotni. Márciusban anynyira gyatrán muzsikált, hogy a Liga Kupa döntőjében edzője, Gérard Houllier még becserélni sem volt hajlandó. Mígnem szép lassan meglelte a ritmust. A Romának lőtt két gólja volt a jel, igazán azonban azért a dupláért kezdték isteníteni, amellyel az utolsó hét percben megfordította az Arsenallal vívott FA Kupa-döntőt a cardiffi Millennium-stadionban.

Ez volt az a mérkőzés, és az a két gól, amelyet követően az amúgy szerény ifjú hírében álló Michael nem bírta türtőztetni magát. „Végre sikerült rácáfolnom azokra, akik szerint süket a bal lábam. Meg azokra is, akik a liga legrosszabb fejelőjének tartottak korábban. És azokra is, akik azt mondták, miképpen lehet egy csatár bal láb nélkül angol válogatott. Nem számoltam, hány gólt lőttem ballal és hányat szereztem fejjel ebben az idényben – egy biztos, többet, mint az előző években összesen. Ami azért kellőképp bizonyítja, hogy fejlődtem és továbbra is fejlődöm. A jövőben is arra törekszem, hogy bizonyítsak. Hogy az edzőim nyugodtan hagyjanak a pályán kilencven percig, mert meg van bennem a képesség, hogy megfordítsak egy mérkőzést. Higygyék el, nem kell több fél méternyi helynél. Ha az megvan, én robbanok.“

Nos, aznap robbant. De még mindig nem akkorát, mint szeptember elején, a németek elleni világbajnoki selejtezőn. A müncheni Olimpiai stadionban előadott produkciója volt alighanem a legfeledhetetlenebb azon újságírók számára, akik a France Football szavazásán voksoltak. Owen mesterhármasát követően többen kampányolni kezdtek, hogy ugyanúgy üssék őt lovaggá, mint Sir Geoffrey Hurstöt, aki az angolok közül utoljára vágott egy triplát a németeknek.

Természetesen ez még odébb van, annál is inkább, mert Hurst maestro mégiscsak egy világbajnoki döntőn szentelte be háromszor is a germánok hálóját. Hogy eljut-e ebbe a fázisba Owen a válogatottal, nagy kérdés – Pelé mindenesetre amondó, bőven megvan rá az esély: „Michaelből a világ legjobbja válhat, véleményem szerint a jövő évi vébé egyik legnagyobb csillaga lesz, és messzire jut az angolokkal.“

Addig sok víz folyik még le a Merseyn, ráadásul Michael kijelentette, első számú célja az angol bajnoki cím, a BL-re és a vb-re csak ezután mer gondolni. Ideje van, tehetsége szintén, csupán azt kellene megúsznia, hogy lágyéksérülése kiújuljon. Nem is oly rég kilenc hónap alatt ötször kapott az örökkön megfájduló izomhoz, amellyel kapcsolatban Ryan Giggs, az MU sztárja annyit üzent a fiatalúrnak: „Ez sohasem fog tökéletesen rendbejönni – egyet tehetsz, megtanulsz együttélni vele.”

Ennek tudatában kalapot emelhetünk az év legjobbja előtt. (sr)