Overdose-t várják Angliába

Haydock |

<p>Káprázatos vasárnapi sikere után Overdose-t már következő versenyeinek helyszínén, Angliában is nagy érdeklődéssel várják.</p>

A négyéves telivér futását megtekintette a Kincsem Parkban Kirkland Tellwright, a Haydock Park egyik képviselője, mivel a magyar ló legközelebb, május 23-én éppen ott fog
indulni.
"Teljességgel hihetetlen volt. Mintha Seabiscuitet láttam volna. Egy olyan versenyen, amelyen 1000 ember sem szokott lenni, most több mint húszezren zsúfolódtak össze. Egyértelműen olyan ló lehet, amely az egész világot végigveri" - mondta az angol szakértő az AP amerikai hírügynökségnek.

Overdose nemcsak Európában keltette fel a lósport szerelmeseinek érdeklődését, ugyanis a tekintélyes The New York Times hétfői számának címlapján számolt be a magyar csodaló 12. diadaláról. A tengerentúli lap mellett a francia Le Figaro is megemlékezett a négyéves mén sikeréről. Mindkét lap kiemeli beszámolójában, hogy Overdose ugyanúgy a reménység jelképévé vált a válságba süllyedt Magyarországon, mint Seabiscuit a nagy válság idején Amerikában.

Overdose - hátán Christophe Soumillonnal, a világ legjobbnak tartott zsokéjával - vasárnap nyolc hosszal nyert az 1000 méteres, hétmillió forint összdíjazású OTP-Hungária Nagydíjon, ezzel 12. versenyén is veretlen maradt. Sőt, 54.6 másodperces idejével hatalmas pályacsúcsot állított fel, élete első futamán elért 58 másodperces idejét adta át a múltnak.

A magyar csodaló a tervek szerint május 4-én utazik Angliába, ahol július közepéig négy verseny vár rá. Először május 23-án a Haydock Parkban a Temple Stakes elnevezésű viadalon méreti meg magát. Júniusban két ascoti verseny következik öt napon belül, azután július 10-én Newmarketben áll rajthoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?