Összezördült a Slovan edzője és a magyar középpályás

Holman Dávid

Szóváltás alakult ki Ján Kozák, a pozsonyi Slovan labdarúgócsapatának vezetőedzője és Holman Dávid, a magyar válogatott középpályása között, miután a Wolverhampton elleni EL-meccsen Kozák az 57. percben lecserélte Holmant.

Az égszínkékek 2:1-re kikaptak az angol együttestől, ez volt az első vereségük tétmeccsen az új Téglamezőn.

A Wolverhampton két és fél hete az angol bajnok Manchester Cityt is legyőzte idegenben, de nem volt túlzás a pozsonyiak részéről, amikor a lefújás után arról beszéltek, legalább egy pontot érdemeltek volna.

A Slovan ugyanis az első félidőben nagyon jól játszott, és korán vezetést is szerzett, de a második félidőben a vendégek hat perc leforgása alatt fordítottak.

Sokba kerültek a hibák

Az égszínkékeket irányító ifj. Ján Kozáknak vereségek után általában nincs nagy kedve hosszasan nyilatkozni, most sem volt túl bőbeszédű, bár azért hosszabban értékelt, mint a dunaszerdahelyi 5:2-es vereség után. „Csalódott vagyok, ezt a meccset nem kellett volna elvesztenünk. De az ilyen párharcokban szerencse is kell, és nekünk most nem volt szerencsénk. A vendégek a második félidőben változtattak a játékrendszerükön, és azért ne felejtsük el, hogy egy Premier League-résztvevővel játszottunk. Ilyen ellenféllel szemben nem lehet kilencven percen át hibátlanul futballozni, és ők ki is használták a hibáinkat” – fogalmazott Kozák.

A Wolvest irányító Nuno Espiríto Santo csapata második félidei teljesítményét dicsérte. „Nincs túl bő keretünk, ezért fontos, hogy a játékosok rugalmasak, és egy játékrendszeren belül különböző pozíciókban, valamint különböző játékrendszerekben is tudjanak játszani” – utalt a portugál szakvezető arra, hogy az első félidő 3-5-2-es szisztémája után szünet után átálltak a 3-4-3-ra, amivel több zavart okoztak a Slovan védelmében.

A vendégek trénere megemlítette, hogy a talaj nem volt ideális, Kozák azonban az erre vonatkozó kérdést dühösen elutasította: „Nem leszek olyan, mint egyes kollégáim, akik a gyep minőségére fogják a vereséget...”

All right, minden rendben?

Kozákot az első cseréjéről is kérdezték: az 57. percben lehozta Holmant, és helyére Ljubicicot küldte be. Holman nagy kedvvel, de kissé meggondolatlanul játszott, a lövései pedig nem jöttek be, de nem örült, hogy lecserélték, volt is egy szóváltása a trénerrel.

A magyar játékos kelletlenül ballagott le a pályáról, s már a kispadon ült, amikor Kozák még valamit magyarázott neki. Nehéz volt eldönteni, hogy az „All right”-ot őszintén vagy gúnyosan érti-e a vezetőedző...

„Holmannal majd az öltözőben megbeszélem a történteket, nem fogom ezt a nyilvánosság előtt taglalni. Nem tartotta be a taktikai utasításokat, ezért egy felelősségteljesebb játékost akartam a helyére küldeni” – mondta Kozák.

A Slovan rögtön ezután két gólt is kapott, de a tréner szerint nem ez döntött: „Holmannak ehhez semmi közé. A vendégek első gólja előtt Vernon az ellenfélhez passzolt, aztán pedig összehozott egy buta tizenegyest. Ezen nem változtatott volna, ha Holman a pályán van.”

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?