„Összekovácsolódott a csapat” – interjúnk Gombos Norbert teniszezővel

Gombos Norbert

A szlovák tenisz Davis-kupa-válogatott ugyan idén sem játszhat a Világcsoportba kerülésért, Dominik Hrbatý kapitányi bemutatkozása után mégis több a pozitív visszhang. A csapategység megerősítésről, az új szabályokról és az új kapitányról is kérdeztük a nádszegi származású Gombos Norbertet, aki jelenleg a világranglista 146. helyén áll.
 

A bosnyákok elleni Davis-kupa-találkozó volt az első, amelyen Dominik Hrbatý volt a kapitány. Miben volt más a felkészülés, mint korábban, Miloš Mečíř irányítása alatt?

Hrbatý más típusú edző, mint Mečíř. Mečíř mindig mindenkivel próbált kedves lenni. Nekem semmi bajom nem volt vele, de minden játékos arra vágyott, hogy egységesebb legyen a csapat. Hrbatý is nagyon szeretett volna kapitány lenni, és végül így is lett. Lehetett látni, mennyire komolyan vette ezt a meccset, nagyon akarta a győzelmet. A Davis-kupa előtti héten mindannyian a spanyolországi Marbellában játszottunk egy challengertornán, ez egyfajta edzőtábor is volt számunkra. Amikor ki is kaptam, ott maradtam, és egész héten ott edzettünk, ez már felkészülés volt a Davis-kupára. Abban is segített, hogy nagyon jól összerázódott a csapat. A Davis-kupa hetében is sokat edzettünk, jól felkészültünk, de sajnos mégis kikaptunk 3:2-re. Nagyon akartunk nyerni, mert akkor a Világcsoportba jutásért játszhattunk volna, de ahogy tavaly Magyarország ellen, most Bosznia ellen sem jött össze.

Volt olyan időszak, amikor nem igazán volt egységes a csapat, főleg Martin Kližannak voltak flegma megnyilvánulásai. Milyen programokkal próbálták összerázni ismét a válogatottat?

Spanyolországban rengeteget voltunk együtt, közös ebédekre, vacsorákra jártunk. S persze rengeteget kártyáztunk! Ez nagyon jó húzás volt! Hrbatý is mindig beszállt a partiba. Amikor már itthon voltunk, a Davis-kupa-hét elején elmentünk egy lézeres játékra, ott is velünk volt Hrbatý. Pozitív energiát nyertünk ezekből a programokból, mindenki jól érezte magát.

Tegeződnek Hrbatýval?

Persze. Ismerjük őt még játékoskorából, sokszor edzettünk együtt, ezért is más a kapcsolat közöttünk.

Említette, hogy Mečíř mindenkivel kedves akart lenni, ezek szerint Hrbatý keményebben fogalmaz?

Már az edzések is keményebbek voltak, több tréningünk volt. Igen sokat edzettünk! Volt, hogy szerettünk volna kicsit lábteniszezni, de ő mindig félbeszakította, hogy menjünk rendesen edzeni! Mi néha szerettünk volna lazább edzéseket, de Hrbatý kemény volt, nem volt minden olyan laza, mint ahogy azt elképzeltük. De ezzel is csak azt akarta elérni, hogy minél jobban felkészüljünk, és ez sikerült is.
 

Az első meccsen ön lépett pályára Damir Dzumhur, a bosnyákok legmagasabban rangsorolt játékosa ellen. Jól kezdett, de elég volt egy elrontott játék, és gyakorlatilag elúszott a meccs.

Tényleg jól kezdtem, az első játszma kiegyenlített volt. 4:4-nél kár volt azért a gémért, amikor három könnyű hibát csináltam, az ellenfél brékelni tudott, és meg is nyerte a szettet. Ezután már persze jobban bízott magában, és jobban is játszott. Én is szerettem volna jól teniszezni, de a második szettben Dzumhur hibátlanul játszott, utolérte a legnehezebb labdákat is.

A mindent eldöntő, ötödik meccsre végül az eredeti nevezéssel ellentétben nem önt, hanem Jozef Kovalíkot küldte pályára Hrbatý Mirza Basic ellen. Ezt tudta előre, vagy csak közvetlenül a meccs előtt döntött a kapitány?

Már korábban megegyeztünk ebben, de nem akartuk nagy dobra verni, nehogy az ellenfél megtudja. Egy kicsit azért reménykedtem, hogy mégis játszhatok az utolsó napon, de azzal, hogy elég könnyen kikaptam Dzumhur ellen, azért sejtettem, hogy nem így lesz. Szerintem Hrbatý jó döntést hozott, mert Kovalík már több meccset játszott salakon, és jobban mozgott ezen a borításon.

Ez volt az első alkalom, hogy a Davis-kupában nem három, hanem csak két győztes szettig tartottak a meccsek. Nézőként szokatlan volt, hogy hipp-hopp véget értek a mérkőzések. Játékosként milyennek találták ezt a változtatást?

Nagyon gyorsan mentek el a játszmák, és ha az első szettet valaki elvesztette, akkor már idegeskedhetett. Amíg három győztes szettre mentek a meccsek, akkor az első szett után is vissza lehetett jönni a meccsbe, de most ez nehezebb volt. Az is furcsa volt, hogy szombaton jött a páros után még két egyes. De az tény, hogy kevesebb energiát vett el tőlünk ez a formátum, mint a korábbi.

Dominik Hrbatý a mérkőzés után úgy fogalmazott, a pályán ugyan kikaptak, de emberként győztek. Ezt a csapat is így érezte?

Igen. A csapatnak nagyon jót tett a spanyolországi edzőtábor, összekovácsolódtunk, jobb emberek lettünk. Kližanon is lehetett látni, hogy nagyon akart nyerni, végig biztatta magát a pályán, amit korábban nem nagyon csinált. Száz százalékot belerakott, ezért is tudta megnyerni mindkét egyesét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?