Ökölcsata a hajrában

Pozsony. Tegnap kora este is az ST Arénában, azaz az Ondrej Nepela Téli Stadionban mérkőzött egymással a jégkorong ST Extraliga-döntő két együttese, a címvédő Slovan és a Košice.

Pozsony. Tegnap kora este is az ST Arénában, azaz az Ondrej Nepela Téli Stadionban mérkőzött egymással a jégkorong ST Extraliga-döntő két együttese, a címvédő Slovan és a Košice. A csütörtöki, drámai finálét követően (hosszabbításban nyert 2:1-re a fővárosi gárda) ezúttal jóval könnyebb dolga volt a bajnoknak, s a hétfői, illetve a keddi kassai visszavágók előtt a pozsonyiak összesítésben 2:0-ra vezetnek.

A sokkal aktívabb házigazdák az 5. percben szereztek vezetést. Javín távoli lövése Šimonovič lábvédőjéről vágódott a jobb sarokba. A gól után fokozatosan visszaestek a kassaiak, akik sokat szabálytalankodtak a második harmad elején. A hazaiak négy perc alatt két gólt ütöttek, és eldőlt a meccs sorsa. Nyolc perccel a befejezés előtt ritkán látható tömegverekedés tört ki a vendégek kapuja előtt. Az egyperces ökölcsata után a bíró négy-négy játékost küldött a büntetőpadra, Lažot és Segľát pedig végleg kiállította. A pozsonyiak minden tekintetben jobbak voltak, megérdemelten nyertek.

Gólütők: Javín (5.), Pavličko (23.), Lažo (27.). A mérkőzést telt ház, 9000 néző előtt Jakubec vezette. Kiállítások: 10:10 (kisbüntetések), ezenkívül Juna 10 percet kapott, Lažo és Segľa pedig idő előtt mehetett zuhanyozni.

SLOVAN: Rybár–Pavlas, Jendek, V. Vlk, Smerčiak, Seman, Javín, Šafa-řík–Kuľha, Rataj, Junas–Lažo, Halaj, Cíger–M. Hudec, Kapuš, Pavličko–R. Školiak, J. Mrena, Macho.

HC KOŠICE: Šimonovič–Kledrowetz, Vantroba, Nádašdi, Vorobel, M. Segľa, Urban–Škovira, Kroták, Kmiť–M. Ihnačák, Ľ. Sabol, Drotár–Cibuľa, Špilár, R. Tomas–Kövér, Holečko, Gajdoš. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?