„Ők kedves ördögök“

Szöul. Kész. A futball-láz immár az egyházat is „megfertőzte” Dél-Koreában.

Szöul. Kész. A futball-láz immár az egyházat is „megfertőzte” Dél-Koreában. Jó, jó, a világbajnokság előtt hallottunk arról, hogy a helybéli buddhista papok a világbéke mellett a Hiddink-gárdáért is bőszen imádkoznak, ám egymás közt valljuk be, mosolyogtunk egyet ezen, talán még azt is megjegyeztük magunkban, hogy „ ...hát nem aranyosak”, de aztán mentünk tovább, öt perccel később már nem is emlékeztünk erre a hírre.

Erre tessék, most arról olvasni, hogy a (társ) házigazdák legutóbbi, spanyolok elleni mérkőzése közben nem a megszokott monoton kántálás hallatszott az egyik szöuli szen-télyből, hanem bocsánat, de nincs rá jobb szó: üvöltözés.

„A meccs előtt elhatároztam, csendben nézem a televíziót, és csak arra koncentrálok, hogy a csapat nyerjen. Ám be kell vallanom, Szeol Ki Hjeon, illetve An Dzsung Hvan góljánál nem bírtam magammal, és akkorát ugrottam, amekkorát talán még soha. A következő pillanatban meg már táncoltam...” – mesélte lesütött szemekkel a szerzetesek egyike, Do Gjon.

A buddhistákat még az sem zavarja, hogy a legjobb nyolc közé jutott társulatot „ördögöknek” becézik. „ők kedves ördögök, senkinek sem ártanak. Legfeljebb az ellenfeleiknek...” – tréfálkozott Do Gjon. Majd nagy boldogságában tett egy felettébb merész ígéretet. Megfogadta tudniillik, hogy bár szürke „egyenruhát” kell viselniük, ha kedvenceik a finálénak is aktív résztvevői lesznek, az aranycsata napján millió és millió honfitársához hasonlóan pirosba öltözik, sőt, egy piros autóval járja a várost.

Ami azt illeti, szerzetestársa, He An sem volt éppen rosszkedvében, amikor arról kérdezték, szerinte mi a csapat titka. „Egyfelől: Hiddink személye a garancia a sikerre. Másfelől: igaz, hogy nekünk, koreaiaknak rövidebb a lábunk, mint másoknak, de ezt a gyorsaságunkkal kompenzáljuk. És különben is, egy tömzsi lábbal sokkal nagyobbat lehet lőni, mint egy „pálcikával” ... – mondotta. Majd elindult imádkozni. Kitalálják, ugye, kikért... (sr, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?