Nyugtatnak a görögök

Athén. A 2004-es athéni olimpia szervezői igyekeznek megnyugtatni mindenkit, hogy csak az érintett sportszövetségek véleményének a figyelembe vételével, illetve a NOB hozzájárulásával hajtanak végre néhány versenyhelyszínen a tervezettnél szerényebb beruházást.

Athén. A 2004-es athéni olimpia szervezői igyekeznek megnyugtatni mindenkit, hogy csak az érintett sportszövetségek véleményének a figyelembe vételével, illetve a NOB hozzájárulásával hajtanak végre néhány versenyhelyszínen a tervezettnél szerényebb beruházást.

Ezt Evangélosz Venizelosz sportügyekért felelős kulturális miniszter hangsúlyozta abban a NOB-nak címzett levelében, amelyet hétfőn, pontosan egy héttel azután küldött el, hogy jóváhagyta a 370 millió eurós megtakarítást eredményező programot. A görög szervezők szerint az ésszerűség szülte a megszorító intézkedéseket. Úgy vélik, hogy célszerűtlen olyan létesítményeket kialakítani, amelyeket a játékok befejeztével nem tudnak fenntartani.

A korábbi tervek változtatása a baseballt, a strandröplabdát, a tollaslabdát, a lövészetet, a gyeplabdát, az öttusát, az ökölvívást, a lovaglást, az evezést, továbbá a szlalom- és a síkvízi kajakot érinti. A módosítás általában a méretek csökkentését, illetve állandó helyett lebontható csarnokok építését jelenti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?