Nyolc között a Real

Általában a várakozásnak megfelelő eredmények születtek a 2. szakasz negyedik fordulójának szerdai mérkőzésein. A beharangozónkban lebecsült tartalékos Real (nem játszottt Raul, Zidane, Figo, Morientes, Roberto Carlos, Geremi, Sávio) tulajdonképpen a B csapatával is nyerni tudott Portóban, ami azt jelenti, elsőként jutott a negyeddöntőbe.

Ünneplik Solarit, a Porto–Real Madrid BL-mérkőzés első gólszerzőjétTASR/EPAA királyi gárda gyorsan szerzett kétgólos vezetést (kétszer sem mondanánk, hogy nem védelmi hibák után), aztán megpróbált ráülni az eredményre. Majdnem ráfizetett. A Porto ugyanis nagy lendülettel támadott, beszorította ellenfelét, a második félidőben több alkalommal is egyenlíthetett volna, de nemcsak a madridiak tartalék kapusa védett jól, Collina játékvezető is besegített a vendégeknek, miután Clayton buktatásáért nem ítélt tizenegyest. „Nem kevés gondot okozott nekünk a Porto, de nyertünk“–kommentálta röviden a meccset Del Bosque, a Real edzője. José Maurinho, a hazaiak trénere igazságtalannak tartja az eredményt: „Sokkal több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, mégis kikaptunk. Csődött mondtunk a büntetőterületen belül, az első félidőben a mi kapunk előtt, a másodikban a Realé előtt.“

Athénban sem tudott kilépni tavaszi árnyékából a Sparta, a Panathinaikosz lefutballozta a pályáról. Még akkor is így igaz, ha a 2:1-es eredmény mást sugallhat. A kiárúsítások után nincs egyénisége a cseh bajnoknak, szürkén, egyhangúan és kevésbé lendületesen játszott, a görögök csak úgy cikáztak mellettük. Ékes példa erre a ciprusi légiós Konsztantinu: két góljánál szinte állva hagyta a csehek két középső védőjét, Novotnýt és Jarošíkot. A Pana tehát már a nyolc között érezheti magát, a Sparta valószínűleg búcsúzik a negyeddöntőtől, főleg ha belegondolunk, hogy legközelebb Madridban szerepel.

„Borzalmasan nehéz a Depor ellen futballozni“–mondta Marcello Lippi, a Juve edzője a torinói meccs után, amikor az olaszok céllövöldét nyitottak a spanyolok kapuja előtt, de nem tudták azt feltörni. Szerdán sem, mert a négyes védőfal elé hozott ötödik bekk Mauro Silva fantasztikus érzéssel zilálta szét a talján támadásokat az első-második passz fázisában. Amikor a vendégek a hajrá felé kezdtek magukhoz térni, Davids fegyelmezetlensége derékba törte kísérletezésüket. A Juve játékába életet lehelő holland jogtalanul kapott sárga lapot, viszont oly hevesen reklamált emiatt, hogy a bíró sebtiben kiállította. „Szörnyen játszottunk, több változást eszközöltem az összeállításban, nem sok sikerrel. Ami történt, én vagyok érte a felelős“–nyiltakozta az ősz mester.

A Bayer Leverkusen hetvenkilenc nemzetközi kupamérkőzéssel a háta mögött először szerepelt a szigetországban, és hatalmas pofont kapott a nemzetközi válogatottat felvonultató Arsenaltól, az „ágyúsok“ szétlőtték a „gyógyszergyáriakat“. Micsoda játékot és gólokat produkáltak! Pires hosszú szóló után csavart a bal sarokba, majd egy fantasztikusan kijátszott helyzetet követően a másik francia, Henry talált a hálóba, s hogy három a francia igazság, arról Vieira gondoskodott, csukafejessel ért el gólt; a holland Bergkamp pedig néhány pazar csel után estében ívelt a kapujából kinnálló Butt hálójába. A semmire sem jó német becsületgólt a magyar származású Sebescen rúgta. Klaus Toppmöller, a Bayer edzője csak ennyit mondott: „Öröm volt nézni az angolok játékát..“ ĺgy igaz. (T. V)

EREDMÉNYEK – C-CSOPORT: Panathinaikosz Athén–Sparta Praha 2:1 (1:0), góllövők: Konsztanino- (15. és 47.), ill. Klein (90.). Játékvezető: Fisker (dán), 21 ezer néző. FC Porto–Real Madrid 1:2 (1:2), g.: Capucho (26.), ill. Solari (6.), Helguera (19.). Játékvezető: Collina (olasz), 37 ezer néző.

1. Real Madrid 4 4 0 0 9:3 12

2. Panathinaikosz 4 2 1 1 4:4 7

3. Sparta Praha 4 1 0 3 4:7 3

4. FC Porto 4 0 1 3 1:4 1

Ez következik – március 12.: Porto-Panathinaikosz, Real Madrid-Sparta.D-CSOPORT: Arsenal–Bayer Leverkusen 4:1 (2:0), g.: Pires (5.), Henry (7.), Vieira (48.), Bergkamp (83.), ill. Sebescén (86.). Játékvezető: Hamer (luxemburgi), 35 ezer néző. Deportivo La Coruna–Juventus Torino 2:0 (1:0), g.. Tristan (8.), Djalminha (78.). Piros lap: Davids (75.). Játékvezető: Frisk (svéd), 33 ezer néző.

1. Arsenal 4 2 1 1 8:5 7

2. La Coruna 4 2 1 1 4:3 7

3. Juventus 4 1 1 2 5:5 4

4. Leverkusen 4 1 1 2 5:9 4

Ez következik – március 12.: Arsenal-La Coruna, Leverkusen-Juventus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?