Novota: Az izlandi és a liechtensteini győzelem volt kulcsfontosságú

Novota

Novota János idén lett a szlovák labdarúgó-válogatott kapusedzője. Francesco Calzona szövetségi kapitány mellett így testközelből élhette át Bénes Lászlóék sikeres selejtezősorozatát, amelyen a csapat kiharcolta az Eb-szereplést. A klubszinten a II. ligás komáromiaknál dolgozó szakemberrel telefonon beszélgettünk.

Mekkora terük nyílt megünnepelni a kijutást a csütörtöki, izlandiak elleni selejtező után?

Kicsit ünnepeltünk, de csak olyan szinten, amit megengedett a következő mérkőzésünkig rendelkezésre álló idő. Semmit nem vittünk túlzásba. Megünnepeltük a sikert, de azért félig már a Bosznia-Hercegovina elleni utolsó meccsre koncentráltunk.

S a zenicai találkozó (1:2) után volt még esetleg ráadás?

Nem igazán. Persze este még beszélgettünk a csapattal az egész selejtezősorozatról, de aztán már indultunk haza, mindenkire visszatért a klubjába.

Utólag melyik meccs mutatkozott kulcsfontosságúnak az Eb-kvalifikációig vezető úton?

Mindenképpen fontos volt, hogy a nyitányon a Luxemburg elleni 0:0 után megvertük itthon a bosnyákokat. Júniusban pedig sikerült nyernünk Izlandon és Liechtensteinben, szerintem ez a két meccs volt a kulcsfontosságú. De az is fontos volt, hogy Luxemburgban győzni tudtunk, és gyakorlatilag a közvetlen riválisainkat így leráztuk magunkról a tabellán, hiszen az említett 0:0-on kívül nem volt más döntetlenünk. Így a végén már biztonságos távolságban voltunk az ellenfelektől.

Milyen (szak)embernek ismerte meg Calzonát ebben az egy évben?

Nagyon jó embernek ismertem meg, teljessséggel megbecsüli a munkatársait. Nagyon karizmatikus személyiség, és érti a focit. Mindig pontosan tudja, mit játsszon a csapatával egy-egy rivális ellen, taktilag teljes mértékben fel tudja készíteni a válogatottat, a legapróbb részletekre is figyelve. Egy nagyon felkészült edzőről van szó.

Korábban említette, hogy igyekszik megtanulni olaszul, hogy könnyebb legyen kommunikálniuk. Hogyan áll most az olasz nyelvvel?

Pali Farkaš (az egykori nyitrai labdarúgó három évig légióskodott a Verona és a Ternana csapataiban – a szerk. megj.) és Marek Hamšík is ott van a válogatott stábjában, mindketten tudnak fordítani. Valamilyen szinten tanulok olaszul, de az teljesen más, mint ha nap mint nap tudnék így beszélni valakivel. Igyekszem, sok mindent megértek már, de azért sokat könnyítenek a helyzeten az említett srácok.

Ön a válogatottban a kapusok felkészítéséért felel, akik specifikus helyzetben vannak, Martin Dúbravka és Marek Rodák is csak elvétve kap lehetőséget a klubcsapatában. Mennyire kell emiatt másképp felépíteni a velük való munkát?

Igazából ez a tény nincs rá hatással. Én úgy készítem fel őket mindig, hogy a meccsre jól érezzék magukat. Kész kapusokról beszélünk, akik már maguk is tudják, hogyan kell egy selejtezőre készülniük, egyáltalán nem látszik meg rajtuk a meccshiány. Nyilván jobb lenne, ha többet védenének, de így, hogy ennyire profi a hozzáállásuk a dolgokhoz, nekem is egyszerű dolgoznom velük. Henrich Ravasszal kiegészülve egy nagyon jó kapushármas állt össze a válogatottnál, jó a hangulat, nincsenek köztük semmilyen problémák. Nagyon jó velük a munka, nekem is egyszerűbb a feladatom.

Hány kapust figyelnek alaposabban? Van rá esély, hogy valaki(k) közülük bekerüljön mondjuk egy bővebb keretbe az Eb-ig?

Mellettük 4-5 kapust figyelek alaposabban, akik szóba johetnek a válogatottnál a jövőben. Jelenleg azonban az említett három játékossal számolunk ezen a poszton, nem hinném, hogy az Eb-re ezen a téren lenne változás. De nyilván van olyan kapus, akivel tudnék számolni, ha esetleg közülük valaki kiesne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?