Női kézilabda Eb – nehéz helyzetben a magyarok

Malmö |

<div>Második mérkőzésén is kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon.</div>

Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata 23-19-es vereséget szenvedett a dánoktól, és csak akkor juthat tovább biztosan a középdöntőbe, ha pénteken négy góllal legyőzi Montenegrót. A magyarok kontinensviadalon soha sem tudták legyőzni a dánokat, és most fordult elő először, hogy két vereséggel kezdtek Eb-t.    Dánia-Magyarország 23-19 (12-10) A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Kovács 5, Triscsuk 3, Kisfaludy 2, Hornyák, Klivinyi, Bódi 1-1 A hétfői első fordulóban a magyarok 27-22-es vereséget szenvedtek az esélytelenebb csehektől, míg a dánok egy góllal verték a montenegróiakat.     Utóbbiak szerdán legyőzték a cseheket. A dánok a papírforma alapján a kvartett legerősebb alakulata, így aztán fokozottan nehéz helyzetben volt a magyar csapat, amelyből sérülések miatt eleve sok alapember hiányzott. Eleinte felváltva estek a találatok, a dánok vezettek, a magyarok egyenlítettek, ám emberelőnyben nem sikerült megtörni a ritmust. Negyedóra után 4-3-ra vezettek az északiak, Szekeres Klárát pedig kiállították, és ekkor volt először kétgólos a különbség. A magyar csapat hét percig nem szerzett gólt, ám a viszonylag jó védekezés miatt nem szakadt le.  Rasmussen időt kért 6-3-as dán előnynél a 17. percben, és ettől, illetve a cseréktől hatékonyabbá vált a támadójáték is. A 20. percben már 8-7 volt az állás, és Görbicz Anita egyenlített volna, ám büntetője során rálépett a hétméteres vonalra. A folytatásban akadozott a dán gépezet is, ők is próbálták rendezni a sorokat, és végül 12-10-zel vonult el pihenőre. Jól kezdték a magyarok a második félidőt, ismét az egyenlítésért harcoltak, ám Görbicz megint büntetőt hibázott. A fontos pillanatokban mindig a megremegett a játékosok keze. Nem jött a fordulat, és ezért a 43. percben 15-13-es dán előnynél Rasmussen megint időt kért. Azonban a rivális még tudta fokozni az iramot, és 19-15-re elhúzott. Sok volt a hiba, így tíz perccel a vége előtt, 20-17-nél át kellett beszélni a hajrára vonatkozó kapitányi intelmeket. Görbicz a harmadik hétméteresét is elrontotta, ráadásul a csapat megint percekig nem szerzett gólt. Szekeres megkapta a harmadik kiállítását, így a védelem oszlopa már nem jöhetett vissza. Fogcsikorgatva küzdött a magyar válogatott, Triscsuk Krisztina azonban szintén büntetőt hibázott, majd egy újabb lövése is célt tévesztett.  Kim Rasmussen azt mondta: a védelem ugyan jó volt, de sok hibával játszott a csapat. „Szoros mérkőzésen sok volt a hiba, és ezt nem szabad. Sok lehetőséget kihagytunk, és nehezen tudtuk áttörni a dán védelmet. Ráadásul négy büntetőt is kihagytunk. Montenegró ellen fel fogunk készülni, és jó, hogy a saját kezünkben van a sorsunk.  Montenegró-Csehország 28-27 (13-12)   Az állás: 1. (és már továbbjutott) Dánia 4 pont, 2. (és már továbbjutott) Csehország 2 (54-50), 3. Montenegró 2 (49-49), 4. Magyarország 0    Az első három helyezett jut a középdöntőbe, az utolsó kiesik.  Pénteken játsszák:Montenegró-Magyarország 18.30Dánia-Csehország 20.45
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?