Nincs vita: negyedszerre is a feljutás a cél Bakán

Baka. Nem kevesebb, mint 27 őszi gól távozott a téli átigazolási időszak alatt a félidei bajnoktól. A 15 gólos Mórocz és a 12 gólos Horváth is hiányzik majd a tavaszi bakai kezdőcsapatból. Előbbi Ausztriába, utóbbi Somorjára “költözött”.

Mórocz Mihály hiányozhat majd leginkább tavasszal Bakán, elvégre az őszi szezonban egymaga 15-ször volt eredményes Fotó: Dr. Örzsi Baka. Nem kevesebb, mint 27 őszi gól távozott a téli átigazolási időszak alatt a félidei bajnoktól. A 15 gólos Mórocz és a 12 gólos Horváth is hiányzik majd a tavaszi bakai kezdőcsapatból. Előbbi Ausztriába, utóbbi Somorjára “költözött”. Mórocz személyében - ha kell egyáltalán ezt külön hangsúlyozni - a legtermékenyebb csatárt, Horváthéban pedig a csapat játékmeseterét, a vérbeli irányítót vesztette Kalmár László és Csiba Frédi együttese. Hogy érkezett-e megfelelő pótlás, majd a tavaszi bajnokikon kiderül. ĺme az új arcok névsora: Fekete T. (kapus, Dunatőkés), Kozmér J. (csatár, Bősről kölcsönbe), Soós Tamás (védő, Somorja), Végh R. (középpályás, DAC-tól kölcsönbe, ősszel Balonyon vendégszerepelt) , Zima F. (Illésháza?, egyelőre még egyezkedik a két klub a vételárat illetően). Ami a felkészülési időszakot illeti, a kemény kistapolcsányi alapozást követően 11 előkészületi meccset játszottak a Kalmár-legények - Garamkálna - Baka 2:2 (bakai gólszerzők: Turza, Andrejkovics), Szimő - Baka 0:7 (Turza 2, Oravec 2, Kozmér, Andrejkovics, Soós Tamás), Felsőszeli - Baka 0:5 (Kozmér, Soós Tam., Tóth, Piros, Hollósi), Baka - Gúta 4:0 (Turza 2, Zima, Soós Tam.), Pata - Baka 1:0, Párkány - Baka 3:1 (Kozmér), Baka - Tapolca 0:0, Baka - Csallóközaranyos 6:0 (Oravec 2, Kozmér, Andrejkovics, Turza, Zima), Annak ellenére, hogy a két legértékesebb őszi játékosát elvesztette, a csapat célja nem is lehete más, csak a IV. ligába való feljutás, zsinórban negyedszerre futnak neki... (si, ok)

Dióspatony. A DSC a 70. születésnapját ünnepli idén, a jubileumhoz egy szép ajándék is dukálna, mondjuk a feljutás. A hátrány az éllovassal szemben egyáltalán nem behozhatatlan, tehát miért is ne... Csakhogy, jól tudjuk, a DAC tartalékcsapatának felkészülése soha nem nevezhető simának, mivel B csapatként a végső kerete, csak egy-két nappal a bajnoki rajt előtt kristályosdik ki, nem tudni ugyanis, hogy a DAC A csapatától kiket is irányítanak át a B-be kisegíteni, fejlődni. Mindenesetre két nagy fogást máris elkönyvelhetnek a dióspatonyiak. Rostislav Prokop menedzserként segíti a klubot, és visszatért ausztriai profiskodása után Stano Lieskovský. A két nagy öreg tapasztalata sokat érhet a jubiláló egyesületnek. Ugyancsak örömmel nyugtázhatja Cséfai Tibor vezetőedző, hogy szintén viszszatért egy kis osztrák kiruccanást követően a tehetséges söprögető Horváth I. Tamás. Több játékos továbbra is Lúcson illetve Egyházgellén vendégeskedik kölcsönjátékosként. Az előkészületi találkozók eredménylistája: Dióspatony - Alistál 3:0 (Štvrtecký, Polák, Egri), Mihályfa - Dióspatony 1:6 (Polák 2, Egri, Perczell, Mészáros, Mórocz A.), Dióspatony - Egyházgelle 3:1 (Polák, Štvrtecký, Horváth), Dióspatony - Tapolca 0:1, Felsőszeli - Dióspatony 1:2 (Nagy 2), Dióspatony - Nagypaka 9:0 (Szeles 3, Csicsay K. 2, Polák 2, Perczell, Mészáros). Ravasz Tibor egyesületi titkár szerint a szerény anyagi körülmények mellett minden fronton szeretnének tisztességesen helytállni, tehát ugyanúgy figyelnek az ifi és diákcsapatok szereplésére is, sőt az öregfiúk együttesére is. Vagyis ez azt jelenti, hogy nem céljuk a feljutás, de azért az öt pont hátrányt ők sem tartják behozhatatlannak... (rt, ok)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?