NHL: először lett bajnok a Vegas Golden Knights

Vegas.NHL2023

Fennállása során először lett Stanley-kupa-győztes a Vegas Golden Knights, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 9:3-ra legyőzte a vendég Florida Pantherst, így összesítésben 4:1-re múlta felül riválisát.

A finálé első két összecsapását a nyugati bajnok, a ligához 2017-ben csatlakozó, 2018-ban ugyancsak finalista Vegas nyerte, majd a Panthers egy hosszabbításos diadallal szépített, ám utána a Golden Knights győzni tudott Floridában, így közel került a bajnoki címhez. Az ötödik találkozón az első harmadban kétgólos előnybe kerültek a Las Vegas-iak, majd még hármat hozzátettek a második húsz percben, így az utolsó játékrész már formalitás volt, de azt is megnyerték.

A hazaiak csapatkapitánya, Mark Stone mesterhármasig jutott, amire 1996 óta nem volt példa a fináléban. „Megérkezett hozzánk és egy olyan légkört hozott az öltözőbe, amire szükségünk volt. Mindenkinél jobban akart győzni” – emelte ki Stone a vezetőedző, Bruce Cassidy szerepét, aki tavaly nyáron vette át a Vegas irányítását. „Ez egy hatalmas történet, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért. Azért vagyok itt, hogy tegyem a dolgom és most ennek eredménye is lett” – nyilatkozta az edző, aki 2019-ben a Bostont irányítva elvesztett egy döntőt.

„Mindenki erről álmodik. Ha megérkezel egy ilyen szervezetbe, mint amilyen a Vegas, mindenki azt várja, hogy nyerd meg a kupát. Ez egy speciális hely a hoki számára” – lelkendezett Jack Eichel, aki három gólpasszt tett hozzá a szerda hajnali győzelemhez. Las Vegasban 19 058 néző volt jelen a sorsdöntő meccsen, amivel megdöntötték a hazai nézőcsúcsukat.

A Vegasból 15 játékos szerzett pontot, köztük Jonathan Marchessault is, aki sorozatban tíz playoff-meccsen mutatta be ezt a bravúrt, ez klubcsúcsnak számít. Végül 25 ponttal (13 gól, 12 gólpassz) ő lett a rájátszás legeredményesebbje, egyben megkapta a playoff legértékesebb játékosának járó Conn Smythe-trófeát is. „Sokat vártunk erre a sikerre. Mindent megtettünk, hogy most már a miénk legyen a bajnoki cím. A csapat a szezon elejétől hihetetlenül játszott” – értékelt Marchessault, aki azon hat játékos közé tartozik, akik már a 2017/2018-as szezonban is a Golden Knights játékosa volt, ám akkor 4:1-re kikaptak a Washingtontól a fináléban.

A döntősorozatban a Florida 14 emberelőnyből egyetlenegyszer sem talált be, ilyenre legutóbb 1948-ban volt példa, akkor a Detroit Red Wings volt gólképtelen fórból. A Golden Knights hatodik szezonjában lett bajnok, korábban egyetlen nem NHL-alapító klub sem tudott ilyen hamar Stanley-kupát nyerni. A milliárdos tulajdonos, Bill Foley a 2017-es alapításnál éppen azt tűzte ki célul, hogy hat éven belül bajnokok legyenek. A terv sikerült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?