Nézőcsalogató rangadó

Pozsony. Dunaszerdahelyen játsszák a II. labdarúgóliga 11. fordulójának slágermérkőzését: a DAC-stadionban a második helyen tanyázó rimaszombati csapat vendégszerepel. A ma délutáni, nézőcsalogatónak tűnő dél-szlovákiai rangadó (15.00) előtt mindkét fél derűlátó.

Vajon mire gondolhat Vladimír Goffa (balra) és Szaban Tibor?M. Nagy László felvételeiCsóka Zoltán, a csallóköziek klubtitkára: „Legutóbb, Licsérden balszerencsés meccset játszottunk, hiszen az első félidőben négy nagy helyzetet is elpuskáztunk, ha egyszer betaláltunk volna, egészen biztos, ponttal térünk haza a listavezető otthonából. A 3:0-ás hazai siker nem felelt meg a játék képének, hiszen két gólt is a hosszabbításban kaptunk. Hazai pályán szeretnénk javítani, habár felettébb nehéz dolgunk lesz, mert a gömöriek ellen a közelmúltban nem sok babér termett. Jó lenne, ha szombaton délután megszakadna a rossz sorozatunk! Meggyőződésem, hogy jó idő esetén több mint kétezer néző is szurkolhat a lelátókon. A csapat győzelemmel szeretné megajándékozni a születésnapját ünneplő Sánta Imre szakosztályelnököt. Jó meccset és eredményes játékot várok a fiúktól, akik nagyon fogadkoznak.”

Szaban Tibor edző együttesében Kozák még mindig sérült; a kiállítás, valamint a sárgalapos figyelmeztetések miatt eltiltott Svoboda és Ďurica sem léphet pályára a ma délutáni derbin, melyet a pozsonyi Pavlík vezet.

A rimaszombatiak minden különösebb feltűnés nélkül készülnek a rangadóra. Vas Ferenc klubelnök: „Legalább az egyik pontot meg szeretnénk kaparintani régi nagy riválisunk otthonában. Bizakodunk, hiszen a legutóbbi fordulóban, hazai pályán jól futballoztunk az eperjesiek ellen. Ezt megelőzően, Szlovák Kupa-mérkőzésen azonban, nem kis meglepetésre, elbuktunk a Dubová otthonában. Jól ismerjük a dunaszerdahelyieket, éppen ezért aligha érhet meglepetés a Csallóközben. Érdekes, színvonalas meccset várok. Játékosaink kedvelik a DAC-stadiont, mert a nagyobb pályákon könnyebb kibontakozniuk.”

Kellemes gondban van Vladimír Goffa, a rimaszombatiak trénere, hiszen a mai meccsre valamennyi sérült felépült, tehát lesz miből válogatnia. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?