Neymar két centire volt a tolószéktől

Felemelő érzés volt ismét viszontlátni a csapattársait, mondta elérzékenyülve a brazil válogatott sztárja, Neymar, aki sérülését követően visszatért a csapat szállására. „A helyzetünk nem túl rózsás, de az, hogy köztük lehetek, boldoggá tesz.

Felemelő érzés volt ismét viszontlátni a csapattársait, mondta elérzékenyülve a brazil válogatott sztárja, Neymar, aki sérülését követően visszatért a csapat szállására. „A helyzetünk nem túl rózsás, de az, hogy köztük lehetek, boldoggá tesz. Együtt kezdtük el, együtt is fejezzük be – nyilatkozta Neymar. – Életem egyik legrosszabb egy hete van mögöttem. De ebből is tanulok, Isten ezt is joggal engedte, hogy megtörténjen.”

A brazilok 22 éves játékosa újra kitért a kolumbiai Juan Zúnigára, aki a negyeddöntőben hátulról beleszállt a hátába, ami miatt eltört egy csigolyája. „Nem fogadom el, hogy Zúniga szerint hétköznapi szerelés volt ez. Mindenki tudja, ez nem szokványos belépő volt. Ahogy hátulról érkezett, nem tudtam megvédeni magamat. De Isten kegyes volt hozzám. Ha 2 centiméterrel lejjebb talál el Zúniga, akkor most tolószékben ülnék. Zúniga természetesen másnap telefonon elnézést kért. Részemről nincs harag, minden jót kívánok a további pályafutásához” – emlékezett vissza Neymar.

„A fináléra mindkét csapatnak sok szerencsét kívánok. Mivel szinte már mindent megnyert, Leo Messi megérdemli a vb-címet. Barcelonai csapattársként neki és Mascheranónak fogok szurkolni a döntőben” – tette hozzá Neymar. (nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?