Német–magyar – Bolla: az első 10 perc kivételével semmi nem működött

Német–magyar – Bolla: az első 10 perc kivételével semmi nem működött

Bolla Bendegúz, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint a németektől elszenvedett 5–0-s vereséggel záruló szombat esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen az első 10 perc kivételével „semmi nem működött”, de ennek az okait még meg kell keresniük.

A Rapid Wienben légióskodó játékos az M4 Sportnak azt nyilatkozta, azt tervezték, hogy nyomást gyakorolnak a németekre, de ezt 10 perc elteltével már nem tudták megvalósítani.

„Elcsúszott az egész, mindig elkéstünk, túl nagy területeket hagytunk nekik, márpedig ha náluk van a labda, akkor tudjuk, hogy abból mi következik. A következő meccsre ki kell javítanunk ezeket a hibákat” – fogalmazott a futballista, és kiemelte: hiába volt az első félidőben nekik is néhány helyzetük, „összességében ez nem nézett ki jól”.

A védelem jobb szélén kezdőként lehetőséget kapott Balogh Botond hangsúlyozta, az ellenfél nagyon komoly játékerőt képvisel, ezért ki is lehet tőle kapni, 5–0-ra viszont nem szabad.

„Elnézést kell kérnünk a szurkolóktól, mert ez egy olyan vereség, amire nincs magyarázat. Változtatnunk kell a párharcokat illetően és az egyes csapatrészek szempontjából is, mert kedden már a bosnyákok ellen kell teljesítenünk. Addig meg kell beszélnünk, hogy mit kell jobban csinálnunk és onnantól kezdve csak arra a találkozóra koncentrálni” – nyilatkozta.

A mérkőzés utolsó perceiben pályára lépő, és ezzel a válogatottban most bemutatkozó Nikitscher Tamás arról beszélt, hogy felemás érzések kavarognak benne, mert gyermekkora óta erről a pillanatról álmodott, de egy ilyen vereség után „nem lehet mit mondani, csak bocsánatot kérni a szurkolóinktól”.

„Ez kritikán aluli volt. Mindenki tudja, hogy aki felveszi a címeres mezt, annak kötelessége meghalni a pályán, ezért kedden, otthon mindent meg kell tennünk azért, hogy a bosnyákok elleni találkozó után emelt fővel hagyhassuk el a pályát” – jelentette ki.

A magyar válogatott kedden 20.45-től játszik Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában, a meccset pedig az M4 Sport élőben közvetíti majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?