Német bíró a fináléban

Lisszabon. Az UEFA illetékesei döntöttek: a német Markus Merk vezeti az Európa-bajnokság fináléját. Az esélyesnek tartott olasz Pierluigi Collinának a cseh–görög elődöntő jutott.

Collinának „csak” az elődöntő jutott. A holland Ruud van Nistelrooynak több oka van az örömre: a hírek szerint a Real Madrid vinné. Reuters-felvételekA holnapi Portugália–Hollandia találkozót a svéd Anders Frisk irányítja (ezen a mérkőzésen a szlovák Ľuboš Micheľ lesz a negyedik játékvezető). A legrangosabb találkozó jutott a német játékvezetőnek, aki eddig 16 szezont húzott le a Bundesligában. Merk csak a második német bíró, aki nagy torna döntőjében szerepelhet, az 1970-es világbajnokság fináléját Rudi Glückner dirigálta. Az évek óta a világ legjobbjának tartott Collina sem csalódott, bár sokan úgy gondolták, hogy az olaszok búcsúját követően ő tevékenykedhet vasárnap. – Számos nagy mérkőzésen szerepeltem, csodálatos lehetőségekhez jutottam, s most sem vagyok elkeseredett – jegyezte meg a népszerű bíró.

Rooney jön, Ruud megy?

Az angol sajtó szerint a közeljövőben szenzációs változások lesznek a Manchester Unitednél: érkezik a világ egyik legtehetségesebb labdarúgójának tartott Wayne Rooney, míg Ruud van Nistelrooy a Real Madridhoz szerződik. Az Everton angol válogatott csatársztárját a Roman Abramovics orosz multimilliomos által vezetett Chelsea is szívesen szerződtetné, de az érintett nem akar a fővárosba igazolni, ehelyett a Manchestert választaná. Rooneyért több tízmillió fontot kellene fizetni, így a Vörös Ördögöknek kapóra jött, hogy a Real Madrid 33 milliót adna Ruud van Nistelrooyért. A Sunday People úgy tudja, hogy a két klub már a megegyezés közelébe jutott, vagyis a holland csatár három év után távozik a Manchester Unitedtől. A klub vezetése tegnap este kategorikusan cáfolta a híreszteléseket.

Makaay megúszta

Megúszta az engedély nélküli vécézést a holland Roy Makaay, aki szombaton a svédek elleni Eb-negyeddöntőn vonult ki önkényesen a mellékhelyiségbe. A Bayern München csatára a hosszabbítás előtti pár perces szünetben osont ki, hogy elvégezze kisdolgát, csakhogy erről nem szólt Ľuboš Micheľ játékvezetőnek. A FIFA szabályzata szerint ezért sárga lappal kellett volna bűnhődnie. Ha viszont figyelmezteti a bíró, akkor a 116. percben kapott – második – sárgája már pirosat ért volna, és úgy már nem vehetett volna részt a hollandok által 5:4-re megnyert büntetőpárbajban.

Gátlástalan angol lapok

Az Eb játékvezetői bizottságának vezetője szerint az angol sajtó „elfogadhatatlan” módon bírálta és támadta a svájci Urs Meiert. „Ráadásul magánéletét is feldúlták” – méltatlankodott Volker Roth egy hétfői sajtótájékoztatón. A csütörtöki portugál–angol negyeddöntőt követően a szigetországi bulvárlapok mindent megtettek a svájci bíró elleni közhangulat felkorbácsolására. Az éles és durva kritikák mellett a „bűnbak” telefonszámát és e-mail-címét is közölték, hogy a szurkolók azokon keresztül fejezhessék ki kifogásaikat, s ezt a drukkerek ki is használták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?