Nemcsak az angol bukmékerek, a fogadók is bíznak Overdose-ban

<p>A szerdai törléseket követően ismét változtak a fogadóirodák által kínált oddsok, Overdose már feljött a negyedik-hetedik helyre.</p>

A legkevesebbet, 10-szeres pénzt a boylesports, míg a legtöbbet, 16-szorosat a PaddyPower kínálja győzelmére. A korábban, kilenc fogadóiroda oddsai alapján számított 18,4-es átlaga mostanra 13,5-re javult. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az előrelépés elsősorban annak tudható be, hogy három olyan lovat is töröltek azóta a mezőnyből, akik korábban még előtte voltak ebben a sorban.

A fogadók bizalma azonban töretlen. A Racing Post honlapján nemrég arról kérdezték a látogatókat, ki nyeri a King’s Stand Stakest, és Overdose-nál csak a Temple Stakes friss nyerőjét, Sole Power várják többen az első helyre. Hogy mindez mit jelent? Semmi többet, mint, hogy még mindig szeretik Angliában, és még mindig bíznak benne. Mi más magyarázhatná, hogy a szavazáson bőven maga mögé utasította a roppant magas színvonalú ausztrál versenyeken kiválóan szereplő Star Wittnesst és az Amerikában nemrég 1000 méteren 54,0-s időt repesztő Bridgetownt is.

Idő közben az is kiderült, hogy Overdose kedden 8-as számmal fog futni, de, hogy melyik startboxból indulhat, az csak a hétfői sorsoláson fog eldőlni. Mint ahogy az is, hogy a jelenlegi 21 fős mezőnyből lesznek-e még további visszalépők.

A szöveg forrása a pannoniaoverdose.hu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?