Nem véletlen bírói tévedések

Hiddink edző és Gandur játékvezető. Jó barátok lettek... TASR/EPA-felvételMindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a játékvezető tévedéseit nem a véletlen szülte, a bíró a FIFA instrukciói alapján fújt, azaz a lehető legnyersebben kifejezve: szemérmetlen csalás áldozatává vált Giovanni Trapattoni együttese. Ez az összeesküvés-elmélet, amelynek igen nagy a tábora mindkét helyszínen. Van egy másik, ez sokkal egyszerűbb és hétköznapibb vélemény, amely mindössze annyit állít, hogy a játékvezetők és a partjelzők zöme egész egyszerűen nem érti a dolgát, felkészületlen, szerény képességű, ezért a rengeteg tévedés. Nem csalás, tévedés.

Csakhogy nagyon kell hinnie a véletlenben annak, aki a második verzió kizárólagosságára adja a voksot. Ehhez el kell fogadni, hogy a japán–orosz meccsen a játékvezető véletlenül nem adott meg egy tizenegyest a házigazdák ellen, majd véletlenül fújta le a meccset a jelzettnél egy perccel korábban, amikor az oroszok veszélyes helyről szabadrúgást végeztek volna el, ugyancsak a véletlennek kell tulajdonítani, hogy a játékvezető – fogalmazzunk mi most csak így – érvényesítette a hazai pálya előnyét Dél-Korea több meccsén, kezdve a portugálok ellen, folytatva a sort az olaszokkal, majd a legutóbb, szombaton a spanyolokkal befejezve. A véletlen bűne az is, hogy az aszszisztens és a játékvezető sem vette észre a német védő kezezését a gólvonalon, és ezzel tizenegyestől fosztották meg az amerikaiakat, s folytathatnánk még hosszasan. (A sportszerűség kedvéért azt is muszáj megemlíteni, hogy az USA ellen is elmulasztott a játékvezető büntetőt ítélni, amikor az egyik védő kézzel paskolt bele a labdába a Mexikó elleni mérkőzésen.) Ezek szerint az is véletlen, hogy a tévedések javából csaknem mindig a házigazda vagy a sportdiplomáciában erősebb országok csapatai húznak hasznot. Tegyük fel, valóban az, véletlen, a világ látott ennél már nagyobb furcsaságokat is.

Nézzünk meg egy konkrét esetet. A spanyol Joaquín elszáguld az alapvonalig, ott bekanyarodik, beadja a labdát, Morientes a hálóba fejel – vége, győztek a spanyolok, Dél-Korea kiesett. Ám mégsem, mert a partjelző azt inti, kint volt a labda, a gól érvénytelen. Tette ezt olyan esetben, hogy még csak vita sem lehetett, annyira egyértelműen volt a labda belül. Két eset lehetséges: a partjelző csalt vagy nem lát, a vég-eredmény ugyanaz, nem való labdarúgó-mérkőzésre ilyen tisztségben. Itt nem babra megy a játék, ez nem háztömb körüli torna, hanem a világ bajnoksága, több milliárd néző-vel, hatalmas kiadásokkal, még gigantikusabb bevételekkel.

Mindenki hibázhat, de ezen a szinten az ekkora tévedések megbocsáthatatlanok. Az összeesküvés-elmélet prófétái az érdekek mentén gondolkodnak. A FIFA dél-koreai alelnöke kiállt az elnökválasztáson, Joseph Blatter mellett vitt magával rengeteg ázsiai szavazót, és ezt valahogyan meg kell hálálni. Üzleti szempontból sem rossz, ha az egyik rendező ország sokáig állva marad, hiszen a nagy távolság miatt most kevesebb a külföldi szurkoló, a jegyek zömét a hazaiak veszik, ők vásárolják meg a világbajnoksággal kapcsolatos csecsebecsék döntő többségét, azaz a kellemeset igen jól össze lehet kapcsolni a hasznossal, az csak kellemetlen, hogy ennek oltárán fel kell áldozni nagy múlttal dicsekvő országok csapatait, majd megnyugszanak, balszerencséjükre rossz ágra kerültek, az élet pedig, mint tudjuk, mindig megy tovább.

Az összeesküvés-elméletre nincs bizonyíték, ám a FIFA felelőssége mégis egyértelmű a fals eredményekért, a komolytalan bíráskodásért, mégpedig azért, mert nem idevaló játékvezetők garmadáját foglalkoztatta a világbajnokságon. A legszebb példa a benini bíróé, aki elmondta, hogy hazájában nincs is bajnokság, ezért a szomszédos országokba ruccan át olykor meccseket vezetni. És ezzel a felkészültséggel feladatot kapott egy világbajnokságon!... A nemzetközi szövetség a sportdiplomáciára hivatkozik, mondván, hogy a fejlődő országoknak is meg kell adni a lehetőséget, arról szemérmesen hallgat, hogy ezen országok szövetségei is szavaznak a tisztújító kongresszusokon, ami nyilván igaz, de a szurkolót, aki jó mecscseket és reális eredményeket akar, ez szemernyit sem érdekli. Maguk a játékvezetők arra hivatkoznak, hogy mindenki hibázhat, így ők is, és ha a csatár három lépésről fölé lőhet, akkor nekik is megbocsátható egy-egy tévedés. Tetszetős érv, de sántít. Ezek a csapatok, ezek a játékosok ugyanis hosszú úton jutottak el idáig, átverekedték magukat a selejtezőkön, nem pedig diplomáciai megfontolásból, valamint a bírómaffiában elfoglalt pozíciók alapján kerültek a világbajnokságra, és így még felháborítóbb, ha nem elszalasztják, hanem elveszik tőlük a győzelmet. És ez óriási ziccer azoknak, akik úgy érzik, nem kiestek, hanem kiejtették őket. (t, n)