Nem történt incidens a magyar-dán mérkőzés után

Budapest |

<p>A női kézilabda Európa-bajnokság szervezőbizottságának vizsgálata szerint semmiféle incidens nem történt a hétfői magyar-dán mérkőzést követően a kispadoknál.</p>

A hazai szövetség (MKSZ) közleményben emlékeztetett arra, hogy a dán sajtóban, majd a magyar médiumokban is megjelentek olyan információk, melyek szerint a debreceni találkozó után Sandra Toftot, a dánok kapusát, miközben a kispadon ült, a szurkolók leköpdösték. Az Eb szervezőbizottsága az MKSZ megbízásából megvizsgálta az esetet, és kiderült, hogy semmiféle incidens nem történt a kispadoknál - olvasható a tájékoztatásban.    Az MKSZ és a szervezőbizottság jelzi, hogy a kispadok mögötti szurkolói zóna a cserejátékosoktól túl messze, mintegy nyolc méterre kezdődik, ráadásul a kispad nagy része mögött a statisztikai asztal található. A közleményből az is kiderül, hogy a dánok semmiféle panaszt nem jeleztek sem a zsűrinek, sem az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), sem a szervezőknek, sem csapatkísérőjüknek.     Az MKSZ szerint a norvég csapat sem tud semmi olyantól, amitől tartana. A magyarok ma este 20.30-kor mérkőznek a norvégokkal.    A középdöntő I. csoportjának állása: 1. (és már elődöntős) Norvégia 8 pont, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102-99), 4. Magyarország 4 (95-92), 5. Románia 3, 6. Lengyelország 0    A mai utolsó forduló programja:Lengyelország-Románia 16.00Spanyolország-Dánia 18.15Magyarország-Norvégia 20.30 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?