Nem lesz Szencen a DAC–Slovan, cserék a versenynaptárban

Dunaszerdahely |

<p>Sem a Trnavát, sem a Slovant nem fogja Szencen fogadni a DAC labdarúgócsapata, cserékre kerül sor a labdarúgó Fortuna Liga versenynaptárában.</p>

Mivel november közepéig biztosan nem készül el az újjáépített DAC Aréna, ezért a 13. fordulóban, október 22-én esedékes DAC–Trnava, és a 15. fordulóban, november 5-én esedékes DAC–Slovan mérkőzéseken felcserélik a pályaválasztói jogot, vagyis a dunaszerdahelyiek idegenben, Nagyszombatban illetve Pozsonyban lépnek pályára.

A sárga-kékek november 19-én, a Trenčín ellen bajnokin térhetnek vissza a DAC Arénába – erről Világi Oszkár klubtulajdonos beszélt a sportnapilapnak adott interjújában. Bár a sorsolás szerint a trencséniek lennének otthon, vélhetően itt is fel fogják cserélni a pályaválasztói jogot, mert a bajnokcsapatnál akkor fogják lehelyezni a pálya fűtését. 

Világi az említett interjúban azt is leszögezte, hogy bár a DAC sereghajtó bajnokságban, Nemeth Krisztián vezetőedző élvezi a bizalmát. A tulajdonos éppen abban látja a sikertelenség okát, hogy a sárga-kékek nem játszhatnak hazai környezetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?